A magyar választások után néhány nappal azonnal mozgásba lendültek a brüsszeli intézmények. Nem kellett sokat várni: ahogy a Tanú című filmben Virág elvtárs fogalmaz: „a kulturális forradalom egy fontos posztján” jelentkeztek be, a genderideológiában, hogy jogi eszközökkel, de „politikailag gyúrják át a kérdést”.

A Fidesz egyik legfontosabb döntése volt a 2021-es gyermekvédelmi törvény elfogadása, amely egyszerre szabott gátat a genderpropaganda médiában és reklámokban való terjesztésének, fellépett a pedofil bűnelkövetőkkel szemben, és világos határt húzott az iskolai nevelés területén is. A törvény kimondta: a szexuális nevelés kérdéseiben, különösen kisgyermekkorban, nincs helye ideológiai kampányoknak. Az oktatás és a média nem válhat kísérleti tereppé.

Ez nem egy szűk politikai álláspont volt, hanem széles társadalmi akarat. A magyar emberek a témában rendezett népszavazáson is világosan jelezték: a gyermeknevelés elsődleges felelősei a szülők, és nem fogadják el, hogy érzékeny, identitást érintő kérdésekben az állam vagy külső szereplők írják felül ezt a jogot. A népszavazás eredménye ezt az álláspontot megerősítette.

A vita lényege abban ragadható meg, hogy ismeretterjesztés és felvilágosítás címén olyan tartalmak jelennek meg az oktatási intézményekben, amelyeket a kritikusok genderpropagandaként írnak le – hasonlóan több nyugat-európai gyakorlathoz. A magyar szabályozás mögött az az alapvető megfontolás áll, hogy a kiskorúak védelme elsőbbséget élvez: széles társadalmi meggyőződés, hogy az identitást és a szexuális fejlődést érintő kérdésekkel nem a legérzékenyebb életkorban, és nem intézményi keretek között kell találkozniuk a gyerekeknek, amikor testi, lelki és pszichoszexuális értelemben még különösen befolyásolhatók.

Ezzel szemben az Európai Unió Bírósága érvelése a hátrányos megkülönböztetés tilalmára épül, különösen a nemi identitás és a szexuális irányultság alapján. A magyar álláspont szerint azonban a kérdés nem diszkriminációs természetű, hanem hatásköri és nevelési kérdés: arról szól, hogy – különösen kisgyermekkorban – a szexuális nevelés elsődlegesen a szülők felelőssége, és a szülőknek joguk van meghatározni gyermekük nevelésének módját és tartalmát.

Az ítélet végső következtetése szerint a magyar szabályozás azzal, hogy korlátozza a születési nemtől való eltérés és a nemváltás népszerűsítését, sérti – saját terminológiájával élve – a nem ciszheteronormatív csoportok jogait. A magyar álláspont ugyanakkor világos: nem egyéni jogok gyakorlásáról van szó, hanem arról, hogy az iskola milyen szerepet vállalhat világnézeti kérdések közvetítésében. E felfogás szerint az oktatási intézmények nem lehetnek politikai vagy ideológiai befolyásolás terepei, miközben ez semmilyen módon nem korlátozza a felnőtt egyének önazonossághoz való jogát a magánéletükben.

Ez az ügy túlmutat önmagán: a Bíróság nem csak azt mondta ki, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény ellentétes valamely uniós jogszabállyal, hanem először fordult elő kötelezettségszegési eljárásban, hogy az Európai Unió Bírósága megállapította az Európai Unióról Szóló Szerződés 2. cikkének, vagyis az Unió alapvető értékeinek (az emberi méltóság, a szabadság, a kisebbségek jogainak védelme, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, a szolidaritás) megsértését.

Magyarán Brüsszel ezzel a döntéssel az uniós jog és az Unió alapértékeinek részévé tette a genderérzékenyítést, amelyet a fenti precedens alapján szinte semmilyen módon nem lehet korlátozni. Ez példátlan, nem véletlen az esettel kapcsolatos teljes nemzetközi felháborodás a konzervatív, jobboldali körökben.

A dolog annál is inkább riasztó, mivel Amerikában, ahonnan ez az egész divat kiindult, éppen most kezdenek korrekcióba, és vezetik ki azokat a progresszív lépéseket, amelyek – ahogy az mára már világos – nem az egyenlőség megvalósulását segítették, hanem csak a társadalmi csoportok közötti feszültséget élezték ki. Egy ilyen változó nemzetközi környezetben szorított egy jelentőset Brüsszel, és tulajdonképpen az egész Unió alapjogi védelmi rendszerének alapjává tette a gender kérdések progresszív megközelítését.

Most lépünk be abba a fázisba, amikor meg akarják mondani a tagállamoknak, hogy függetlenül attól, hogy hogyan gondolkozik a társadalom többsége vagy milyen a helyi alkotmányos környezet, igazodni kell – ha tetszik, ha nem. Jogi önkény, zsarolás, nyílt nyomásgyakorlás – ez a szép új világ, ami eljött. Mi döntjük el, hogy elfogadjuk vagy megváltoztatjuk.

Ez az eset is rávilágít, hogy a patriótákra most nagyobb szükség van, mint valaha. Brüsszel ideológiai támadásainak csak egy olyan közösség tud ellent tartani, amely mindenkor a magyar emberek és Magyarország érdekeit tartja szem előtt. Egy valami biztos: mi az elkövetkezendő időszakban is azért fogunk küzdeni, hogy hagyják békén a gyerekeinket!