A legszigorúbb és legkritikusabb közönség előtt: a ceglédi Mozdulj a netről a valóságra! konferencián pedagógusok és szülők mellett számos fiatal is részt vesz. 👋
Értük is hangsúlyozzuk a…
️Az áprilisi választás legnagyobb tétje, hogy Magyarország meg tudja-e őrizni a békéjét, vagy ukránpárti kormányzás lesz hazánkban, amely átadja a magyarok pénzét, és feladja a magyarok biztonságát.
Tegnap a Mandiner Esten erről beszélgettünk Lentulai Krisztiánnal Székesfehérváron. Az est folyamán megnéztük a Baljós közelség című dokumentumfilmet is, melynek két fő tanulsága, hogy a kárpátaljai magyarságon keresztül már most is súlyos áldozatokat szenved el a nemzetünk egy olyan konfliktus miatt, amihez semmi közünk, illetve hogy a háborúra egy olyan maffiahálózat épült rá, amely üzleti modellt lát a fegyveres konfliktusban, így nem érdekelt annak lezárásában. Magyarország célja ebben a helyzetben egy szóval foglalható össze: kimaradás. Ki kell maradnunk a háborúból, ki kell maradnunk Ukrajna finanszírozásából, ki kell maradnunk az ukránpárti brüsszeli tervekből.
Éppen ezért különösen nagy a közelgő választások tétje. A legfontosabb kérdés most az, hogy Magyarországon magyarpárti vagy ukránpárti kormányzás lesz.
Mi arra készülünk, hogy az ukránokat és a hazai szövetségeseiket le fogjuk törni, a magyar családokat meg fogjuk védeni! Ehhez kérjük minden magyar ember felhatalmazását. Eddig mi voltunk a csendes többség, március 15-én, a Békemeneten azonban megmutattuk, hogy mi vagyunk a békés többség, április 12-én pedig mi leszünk a győztes többség!
A Fidesz a biztos választás! 
A legszigorúbb és legkritikusabb közönség előtt: a ceglédi Mozdulj a netről a valóságra! konferencián pedagógusok és szülők mellett számos fiatal is részt vesz. 👋
Értük is hangsúlyozzuk a…
Nem engedünk az ukrán zsarolásnak
️
Mocskos játék zajlik: bele akarnak kényszeríteni minket egy olyan politikai döntésbe, amit mi nem akarunk.
Ősszel már energiáért fog könyörögni Európa Oroszországnak...
Vannak nagy nemzetközi szereplők, akik pénzt veszítettek Magyarországon – és most vissza akarják szerezni.
Peti, vigyázó szemeiddel holnap hunyorogjál Brüsszel felé.
(Ember nem hunyorog úgy, mint te.)
A miniszterelnök holnap ott vitatkozik a gazdáiddal, Ursulával és Weberrel.
Az ukrán gazdáddal,…
Gyűlnek az aláírások, egyre többen állnak meg a standoknál, és egyre többen mondják: számíthattok ránk
Köszönjük mindenkinek, aki már aláírt, és annak is, aki még csak most jön oda aláírni, vagy egy…
Magyar Péter ámokfutása a sajtóval
Hinni a közösségben, felelősséget vállalni érte, és bátran dönteni a jövőről. Közösségünk érdekében is a Fidesz a biztos választás!
Irány Dunaújváros! Gyertek 18:30-ra a Dózsa György térre!