Így gyalázzák a Tiszások a nőket, vidékieket és időseket
️
️A baloldalon nagy hagyománya van annak, hogy a politikusok „jobban tudják” a választópolgároknál, hogy mi a jó nekik. Éppen ezért a baloldali politika szükségszerű velejárója a választópolgárok előtti titkolózás és a nekik történő hazugság. Hiszen, ha megtudnák, mire készülnek, nem szavaznának rájuk.
️ Ezzel pedig szükségszerűen együtt jár a lebukás. Ilyenkor jön el az ideje a hazugságról történő hazugságnak, vagyis ahelyett, hogy bevallanák, hogy hazudtak, elkezdik más néven nevezni, elkenni, megmagyarázni. Rendkívül szórakoztató – ha nem a bőrünkre megy a játék!
️Emlékszünk, amikor Gyurcsány Ferenc azt mondta: „Nem hazudtam, de nem bontottam ki az igazság minden részletét.”
️Bajnai Gordon szinte művészi érzékkel fogalmazta meg ugyanezt: „Nem volt politikai mozgástér az igazság kimondására.”
️Mesterházy Attila szerint „Bizonyos dolgokat nem lehetett a kampányban nyíltan felvállalni.”
️Karácsony Gergely hasonlóan gondolta, mikor azt mondta: „A kampányban nem lehet minden szakpolitikai részletet elmondani.”
️Az ellenzék korábbi vezetője, Márki-Zay Péter azt is mondta, hogy „Nem minden kérdésben kell előre részletes válaszokat adni.”
A Tisza Párt is hamar megérkezett a nagy elődök által kikövezett úton.
Tarr Zoltán klasszikus mondata mindannyiunk fülében ott cseng: „Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk.” A Tisza alelnöke azt is mondta, hogy „Magunk közt lehet beszélgetni most, de egyébként nem lehet beszélgetni, és számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet.”
Párttársa, Ruszin-Szendi Romulusz szintén arra utalt, hogy titkolózni kell a választók előtt: „Most már hetente ülünk le, hogy a kormányprogramot elkezdjük faragni, ami nem biztos, hogy közkincsé lesz téve.”
️Szakértőjük, Bod Péter Ákos egy szemléletes képet használva fogalmazta meg a gondolatait: „A malacnak az ólban nem kell elmondani, mi jön, úgyis sejti.” Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Dálnoki Áron: „Nem szabad részleteket, mert képzeljétek el, mennyire szétkapnának!”
️Ma pedig kiderült, hogy ez lényegében a Tisza Párt szervezőelve. A párt egykori vezetője úgy nyilatkozott, hogy „Létezik egy kifelé kommunikált, kampányszerű program, de a valós szándékok ettől túl sok esetben eltérnek. […] Ehhez kapcsolódik a programalkotás és a párt viszonya az EU-hoz és az EPP-hez. Ezekkel kapcsolatban a párt mindig azt teszi ki az ablakba, amiről tudja, hogy népszerű lesz, de a valódi irányelvek gyakran egészen mások, mint a nyilvános kommunikáció. […] A Fidesz a kiszivárgott dokumentumot kormányprogramnak címkézte, de nálunk mindenki tudta, hogy ez valójában konvergenciaprogram, amely mögött rendszerint az Európai Néppárttól érkező elvárások húzódnak, és amely mentén meg akarnak majd állapodni Brüsszellel. Emellett a nyilvánosság számára készül választási gazdasági program, kifelé csak ezt kommunikálják.”
A hasonlóság nem a véletlen műve.
/posztok.hu




Ukrajna nyíltan beavatkozik Magyarország belügyeibe – de Magyarország nem hátrál.