Ezen a héten ismét világossá vált, mi forog kockán Európában és Magyarországon.

👉 Brüsszel bejelentette, hogy Ukrajna 800 milliárd dolláros Jóléti Keretét döntően az európai adófizetőkre terhelné, ráadásul Ukrajna gyorsított piaci integrációját is végrehajtaná, ami közvetlen veszélyt jelent a magyar gazdákra és a magyar családokra.
👉 Nem ez volt az egyetlen támadás a héten Brüsszelből: az EU–Mercosur-megállapodást a Bizottság elnöke a gazdák tiltakozása ellenére is aláírta.
👉 Magyar Péter képmutatására ismét fény derült, hiszen megpróbált a gazdák megmentőjeként feltűnni, de miután szembesítették azzal, hogy több mint egy évig be sem ment a témát tárgyaló bizottsági ülésre, és hogy brüsszeli főnökei felelősek a kialakult helyzetért, csupán arra futotta, hogy összevesszen a gazdákkal.
👉 A héten bizalmatlansági szavazást tartottak Ursula von der Leyen ellen a Patrióták kezdeményezésére. A Tisza Párt bebizonyította, hogy valóban brüsszelbarát párt, amely nem tud nemet mondani a főnökeinek. A Tisza képviselői a szavazás előtt elhagyták a várost – amikor valódi döntési helyzet adódott, a magyar érdek helyett ismét Brüsszel mellé álltak.
👉 Mindeközben idehaza a rendkívüli hideg miatt a kormány rezsistopot vezetett be, átvállalva a megemelkedett fűtési igény miatt jelentkező többletköltségeket. A Tisza Párt kétarcúsága ismét megmutatkozott: eddig humbugnak és blöffnek nevezték a rezsicsökkentést, most azonban Magyar Péter megpróbálta elhitetni az emberekkel, hogy érdekli őt, milyen rezsiszámlát kapnak a magyar családok.
👉 Az európai vezetők továbbra is háborúra készülnek: nap mint nap látnak napvilágot olyan nyilatkozatok, amelyek szerint Európának fegyvert, pénzt és katonát is kell Ukrajnába küldenie.
👉 Volt azonban ünneplésre is ok a héten: Orbán Viktor és Donald Trump aláírásával létrejött a Béketanács, az új világrend egyik első intézménye, amelynek célja azoknak a háborúknak a megelőzése és lezárása, amelyekre a régi intézmények képtelenek voltak. Megerősítést nyert, hogy Magyarország többé nem csupán sodródik a nagyhatalmak által meghatározott nemzetközi térben, hanem aktív alakítója is annak.
👉 Ma pedig megjelent egy újabb Bajnai-közeli ember a Tiszában: együtt ülnek egy liberális külpolitikai intézet igazgatóságában Bajnaival. Nemzetközi téren is „be van kötve”: Alex Sorossal együtt tagja az Európai Külkapcsolatok Tanácsának. Nem véletlen, hogy nagy kritikusa a keleti nyitásnak és annak, hogy Magyarország hozzáfér az olcsó orosz energiához. Újabb önleleplező igazolás.

Ez történt egyetlen hét folyamán. Rendkívüli időket élünk. Talán soha nem volt még ekkora szükség stabilitásra, biztonságra és békére, mint most. Ahhoz, hogy ezt elérjük, Magyarországnak tapasztalt és erős vezetésre van szüksége – de ez nem elég. Mindenkire szükség lesz.

Ma Kaposváron Háborúellenes Gyűlés. Mutassuk meg, hogy aki békét akar, velünk van.

A szeretet a legnagyobb erő. Ez köt össze mindent és mindenkit. Ezért érdemes élni. A szeretet ad erőt a mindennapok küzdelmeihez. Hálásan köszönöm Éva néninek, kedvessége bearanyozta a napunkat.

A hideg január miatt folyamatosan jelen vagyunk és a mindennapokban támogatjuk a környékbeli karitatív szervezetek munkáját és együttműködését, legyen szó tűzifáról vagy más segítségről a családok…

Az Ukrajna-spirál

Nyilvánosságra került az Európai Bizottság 18 oldalas dokumentuma, amely részletesen bemutatja, hogyan képzeli el Ukrajna finanszírozását.

A számok döbbentesek: a Bizottság szerint…

A világ élvonalában. — A legmodernebb harcjárműhöz méltó szimulációs kiképzőközpontot építünk! A magyar emberek védelme a legfontosabb!

Az Európai Bizottság magáévá tette Ukrajna tervét: 800 milliárd dollár az ukrán jólétre. Ha a magyarok pénzét el kellene küldenünk, nem maradna se lakástámogatásra, se családtámogatásra, se…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média