Nyugat-Európában mára nemcsak a migráció következményei jelentenek problémát, hanem az is, hogy elhallgattatják azokat, akik őszintén beszélnek a következményekről.

Az Egyesült Királyságban egy migráció- és kormánykritikus vélemény elég volt ahhoz, hogy nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva kitiltsák az országból Eva Vlaardingerbroek konzervatív politikai kommentátort.

Vlaardingerbroek arra hívta fel a figyelmet, hogy Starmer kormánya évekig hagyta, hogy migráns erőszaktevő bandák folyamatosan megerőszakoljanak és megöljenek brit lányokat, és ezt az ügyet a politikai korrektség miatt évekig el is tusolták.

Keir Starmer döntése egyértelmű: a migránsokat továbbra is szívesen látják az Egyesült Királyságban, ellenben annak nincs maradása, aki kritizálni meri a liberális migrációpolitikát, az európai emberek ellen elkövetett migránsbűncselekményeket, és azokat, akiknek a felelőssége, hogy ezek megtörténhetnek.

Brüsszel pontosan ilyen jövőt szán nekünk is. Rajtunk áll, hogy hagyjuk-e.
Szerintünk a válasz egyértelmű: nemet mondunk a migrációra és azokra, akik migránsországot akarnak Magyarországból. Ezért is mondjuk, hogy a Fidesz a biztos választás!

Több mint tíz éve törtek rá az illegális migránsok Európára. Mi, magyarok tíz éve nemet mondunk a tömeges illegális migrációra, Brüsszel pedig tíz éve erőlteti a migránsok befogadását.

Akik igent…

Gubík Lászlóval, a felvidéki Magyar Szövetség elnökével fontos egyeztetést folytattunk a Szlovákiában elő magyarságot érintő aktuális kérdésekről.

Egyetértettünk abban, hogy a kollektív bűnösség…

Bóka János, EU-s ügyekért felelős miniszter sokkoló számai

A brüsszeli tervek minden magyar családnak 1,3 millió forintos terhet jelentenének. Ezért fontos, hogy a nemzeti petícióban minél többen vegyenek részt.

Kíméletlenül válaszol a beteges Orbán-gyűlölködőknek a nagy tekintélyű rektor
Interjút adott a példátlanul nagy tudású, Széchenyi-díjas professzor, Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora Andor Éva Négyszemközt című műsorában. Sótonyi Péter megható szeretettel…

MCC – OH Országos Gimnáziumi Rangsor díjátadó
Ma átadtuk az MCC – OH Országos Gimnáziumi Rangsor díjait, elismerve a kiemelkedő teljesítményt nyújtó intézményeket és diákokat.
Gratulálunk minden…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média