A Tisza Párt szerint Ukrajna fék nélküli finanszírozása jó üzleti lehetőség!

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke szerint a magyaroknak támogatnia kell Ukrajnát, mert ez óriási lehetőséget rejt. Mindezt miből gondolja? A Tisza vezető politikusa a German Marshall Found-ra, vagyis egy Soros György által finanszírozott NGO jelentésére hivatkozik.

Tarr Zoltán arra a kormányjelentésre reagált, amely bemutatta, hogy Brüsszel eddig 193,3 milliárd eurónyi támogatással és 90 milliárd eurós hadikölcsön felvételével finanszírozta az ukrajnai háború folytatását és kiszélesítését. A háborús kiadások itt nem állnak meg, Ukrajna ezen felül még 800 milliárd dollárt követel Európától.

Tarr Zoltán a bejegyzésében úgy érvel, hogy a magyaroknak azért is kellene finanszírozni a háborút, mert ahogy ő fogalmaz: „Normális ember támogatja a megtámadott szomszédot.”

Ráadásul Tarr szerint, amikor Brüsszel arra próbálja rávenni a magyar kormányt, hogy emelje meg az adókat, törölje el a családoknak járó kedvezményeket, vezesse ki a 13. havi nyugdíjat, szüntesse meg a rezsicsökkentést, akkor azt azért teszi, mert „ugyanazokat a nemes társadalmi célokat máshogy, hatékonyabban el lehetne érni”. Hogy pontosan mire gondolt a Tisza alelnöke „nemes társadalmi célok” alatt, az nem derül ki az írásából – bizonyára nem beszélhet róla, mert megbuknának.

Így áll hát a dolog: a brüsszelpárti oldal szerint a magyaroknak oda kellene adni a pénzüket Ukrajnának, mert egy „normális ember” ezt teszi – meg mert Brüsszel és a Soros-alapítványok is ezt mondják.

Úgy tűnik, hogy van, ami nem változik a baloldalon. És van, ami nem változik a nemzeti oldalon sem: a Fidesz a biztos választás!

Hallgasd meg Gölöncsérné Tóth Zsuzsannát, a Vácszentlászlói Szent László Általános Iskola idegen nyelv szakos tanárát, aki gyakorló pedagógusként mesél az IFM idegennyelvű fejlesztő modulról.

Fedezd…

XVII. Népegészségügyi Konferencia
Örömmel vettem részt a XVII. Népegészségügyi Konferencián, amely kiváló alkalmat adott a magyar köznevelés egészségfejlesztési feladatainak és jó gyakorlatainak…

Az inflációval korrigálva az öregségi átlagnyugdíj várhatóan már meg fogja haladni a 260 ezer forintot. Ráadásul februárban a nyugdíjasok nemcsak a szokásos ellátást kapják kézhez, hanem a 13. havi…

Januártól 3,6 százalékkal emelkedik a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások összege. Februárban pedig újabb fontos támogatás érkezik: a 13. havi nyugdíj teljes összege, valamint a 14. havi juttatás…

️Ma női politikusokkal, vezetőkkel, közéleti szereplőkkel közösen elindítottunk egy online petíciót a háború ellen.

🩷Hiszünk abban, hogy a béke közös ügyünk, ezért mindenkit arra hívunk, hogy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média