Ezúttal a brit védelmi miniszterre jutott a háborús felkészítés feladata, amelynek része a civil lakosság hozzászoktatása ahhoz a gondolathoz, hogy a háború elkerülhetetlen, és ezért készen kell rá állni.

Al Carns brit miniszter arra figyelmeztetett: „A háború árnyéka kopogtat Európa ajtaján”. Szerinte a kontinens többé nem „választott háborúkkal”, hanem „szükségszerű háborúkkal” néz szembe, melyeknek „sok emberi áldozata lesz.”

A Politico arról számol be, hogy a brit katonai vezetők szerint a fenyegetés közvetlen és példátlan mértékű. Az Egyesült Királyság ezért új katonai hírszerző szolgálatot hoz létre annak érdekében, hogy gyorsabban és hatékonyabban tudjon reagálni. Carns hangsúlyozta: „Az elrettentésnek teljesen hibátlanul kell működnie”.

Mindez azért történik, mert a nyugat-európai fősodratú politika megbukott. Társadalmi válság a migráció miatt, háború a keleti határon, gazdasági stagnálás a túlszabályozás és a háború miatt. Ezért szerte Európában egyre nő a jelenlegi politikai vezetéssel szembeni elégedetlenség, így a nyugat-európai vezetők új legitimációt keresnek a hatalmuk megtartására.

Ezért halljuk egyre több európai ország vezetőjétől, köztük a brit kormánytól, hogy fel kell készülni a háborúra, és a lakosságnak is meg kell értenie: a külső fenyegetések hatással vannak az életükre, a megélhetésre, az energia- és élelmiszerárakra is.

Ez rendkívül veszélyes út, amely a hatalom megtartásáért cserébe a harmadik világháborút kockáztatja – és ezzel kockára teszi egész Európa és benne a magyar emberek jövőjét. Mi mindent meg fogunk tenni, hogy ebből az európai háborús tervből Magyarország kimaradjon, mert a magyar emberek érdekét az európai béke szolgálná.

Elképesztő, miket mond a NATO főtitkára!
Ezek háborúra készülnek!

️Izgatott a baloldal, mert elhatároztuk, hogy kiszabadítjuk Észak-Pestet a brüsszeli pártok fogságából

Megszólított Márki-Zay Péter, az egy körrel ezelőtti baloldali miniszterelnök-jelölt. Annak kapcsán üzent a Facebookon, hogy a Fidesz XV. kerületi szervezete a héten azt javasolta, én képviseljem a…

A Tanodaprogram keretében Jászladány, Jászkisér, Alattyán és Jászapáti iskolásainak karácsonyi műsorát láthattuk.

A tanoda célja, hogy hátrányos helyzetű diákokat támogasson, segítse tanulmányaikat,…

Hitelmoratóriummal segítjük a kárt szenvedett gazdálkodókat és a sertéstartókat

A gazdálkodók pénzügyi stabilitását szolgálja a kormánynak azon döntése, hogy a fagy- és aszálykár, valamint a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média