A háború borzalmait józan gondolkodású ember távol akarja tartani saját hazájától. Pont ezért nehéz higgadtnak maradni akkor, amikor azt látjuk, hogy vannak, akik ennek ellenkezőjén dolgoznak, és Európát bele akarják tolni a háborúba. Ezek az erők az emberek jogos félelmére építenek, hiszen ma mindenki számára világos, hogy a veszélyek korát éljük: a szomszédunkban háború zajlik, így Európának készen kell állnia arra, hogy meg tudja magát védeni egy külső fenyegetéssel szemben. Azonban a háborút hirdető szirének éppen ezt az aggodalmat, az európai emberek részéről tapasztalható stratégiai készültség iránti igényt használják fel arra, hogy belevezessék a kontinenst egy direkt európai–orosz konfliktusba. A folyamat már el is kezdődött.

A háborús eszkalációnak kidolgozott módszertana van, felismerhető jelekkel. Ennek egyik legfontosabb eleme: meggyőzni a társadalmakat arról, hogy a háború nem kerülhető el, sőt, szükségszerű. Mára ott tartunk, hogy napi szintűek a háborús érzékenyítő tartalmak a nyugati médiában.

A német Honvédelmi Hadosztály parancsnoka, Andreas Henne például a Weltnek adott interjújában arról beszélt, hogy a külső fenyegetések miatt 2027-re teljes harckészültséget kell elérniük. A parancsnok arra figyelmeztet, hogy Németországot gyorsan fel kell készíteni az orosz fenyegetés és a hosszú hatótávolságú fegyverek elérése miatt. A hadosztály vezetője az interjúban azt is elismerte, hogy a Németországban most bevezetett kötelező katonai vizsgálat csak a kezdet: erre fog épülni a sorkatonaság bevezetése. A katonai vezető véleménye szerint a kötelező szolgálatra építő új törvény hosszabb távon is elegendő állományt biztosíthat a német fegyveres erőknek.

Ezt az irányt erősíti meg a European Policy Centre (brüsszeli székhelyű, liberális szemléletű think tank, amely az európai integráció elmélyítését és az EU intézményi szerepének erősítését támogatja) írása is. Az elemzés szerint az Egyesült Államok új Nemzetbiztonsági Stratégiája „egzisztenciális fenyegetés Európára nézve”, mert „az EU-t közvetlenül bírálják, és a meglévő struktúrák lebontását sugallják”. A liberális agytröszt szerint Amerika célja az, hogy „Európa normalizálja a viszonyát Oroszországgal, és ezzel tagadja meg saját szerepét a biztonságpolitika terén”.

A Politico ezzel párhuzamosan már a következő lépést is kijelöli: „Ha Európa túl akar élni egy jövőbeli orosz támadást, a nagyhatalmainak úgy kell viselkedniük, ahogy eddig soha – össze kell nőniük.” A lap szerint „Németországnak, Franciaországnak és Nagy-Britanniának egybe kell fonódniuk”, mert „a jövőbeli orosz támadás” elkerülhetetlen. A cikk több névtelen biztonsági forrásra hivatkozva írja: „ha az amerikaiak most közvetítőként viselkednek Oroszország és Európa között, már nem partnerként látják magukat a NATO-ban.” Ebből az érvelésből pedig logikusan következik, hogy Európának önálló hadviselő hatalommá kell válnia – még akkor is, ha ezzel bekövetkezik a közvetlen konfrontáció Oroszországgal.

A három narratíva egy pontban találkozik: mind azt sugallja, hogy a háború folytatása elkerülhetetlen, sőt, kívánatos. Így lesz „európai érdek” az eszkaláció, így lesz háborús eszköz a „még több Európa” jelszava.

Európa, és ezen belül Magyarország, most válaszúthoz érkezett. Az egyik úton a háborúpárti elit halad, amely a konfrontációt tekinti legitimációs forrásnak, és a kontinens jövőjét az Oroszországgal megvívandó háborúra építené. Ez szembemegy az európai emberek érdekével, és csak a brüsszeli vezetésnek lenne jó, amely még inkább összpontosítani tudná a hatalmát. A másik út az európai prosperitásé és a békéé. Most még van lehetőségünk választani. Most kell nemet mondanunk Brüsszel és hazai szövetségeseik veszélyes terveire!