Európa ma egyszerre több, egymást erősítő válsággal néz szembe. A valódi probléma azonban mélyebben gyökerezik: a kontinens elveszítette azt a belső iránytűt, amely meghatározta, kik vagyunk, honnan jövünk, milyen értékeket képviselünk és mit akarunk elérni. Ha nincs iránytű, nincs közös kiindulópont sem – és ez látszik minden válságkezelési kísérleten.

️A migráció területén 2015 óta folyamatos a nyomás: évente nagyjából egymillió új érkező jelenik meg Európában. Az EU nem volt képes a határok lezárására vagy egy működő védelmi rendszer kialakítására. Magyarország ezzel szemben időben cselekedett: lezártuk a határt, így ma nulla illegális migráns tartózkodik az országban. Mégis, napi egymillió eurós büntetést fizetünk, hogy megőrizzük biztonságunkat és kultúránkat.

️A gazdasági helyzet szintén súlyos. Európa stagnál, a vállalatok üzleti lehetőséget egyre inkább az EU-n kívül látnak. Eközben Németország a GDP 5–7%-át költi integrációra, miközben az eredmények nem igazolják ezt a ráfordítást. Magyarország ezzel szemben ezt a mozgásteret a saját polgárainak jövőjébe forgatja vissza – többek között olyan intézkedésekkel, mint a többgyermekes édesanyák teljes életre szóló adómentessége. Ez a politika világos prioritást jelöl ki: a magyar állam erőforrásait a magyar közösség megerősítésére fordítja.

️Politikai szinten is nő a feszültség. A brüsszeli elit nem a társadalmi elégedetlenség okaira koncentrál, hanem jogi és intézményi eszközökkel próbálja fenntartani a pozícióját. Mindez olyan helyzetben történik, amikor az uniós külügyi szolgálatot éppen súlyos korrupciós botrány rázza meg.

Ebben a bizonytalan helyzetben zajlik már négy éve az orosz–ukrán háború is, amely százezrek életét követelte, és Ukrajna mára teljes pénzügyi függőségbe került: külső támogatás nélkül azonnal összeomlana. A konfliktus ugyanakkor a brüsszeli föderalista törekvések új érvelési alapjává vált: a „közelgő háborúra” való hivatkozással akarnak újabb jogköröket központosítani, közös hitelfelvételt sürgetni, és a tagállami külpolitikai mozgásteret tovább szűkíteni.

Európának éppen ezért ma minden korábbinál nagyobb szüksége lenne arra a belső iránytűre, amely segít megérteni, kik vagyunk és merre tartunk: ha a kontinens elveszíti azt a képességét, hogy meghatározza önmagát – a múltját, az örökségét, az identitását, a normáit, a saját biztonsági és gazdasági érdekeit –, akkor elveszíti a lelkét is. Lélek nélkül nincs iránytű, iránytű nélkül pedig nincs jövő sem.

A következő évek kulcskérdése ezért az, hogyan tudjuk visszaadni Európának a normalitást, a biztonságot, a gazdasági stabilitást, a demokratikus kontrollt és azt a képességet, hogy a kontinens a saját érdekei alapján cselekedjen. Ez politikai, kulturális és filozófiai küzdelem egyszerre. ️ Erről beszéltem az MCC Brussels Battle for the Soul of Europe – Harc Európa lelkéért című konferencián.