Elítéljük a magyar energiabiztonság ellen indított újabb ukrán támadást.
Kifejezetten kedvelem a politikai szatírát, mert az abszurditást és groteszket használva a dolgok leglényegét emeli ki. Az ilyen írásokat olvasva szemmel látható, hogy a kormánnyal szembenálló baloldali körök minden kreatív energiát megmozgatnak, hogy elérjék a céljukat. Egy-egy szöveg néha egészen szórakoztatóra sikerül. Kár, hogy a valóság sokkal abszurdabb és groteszkebb, mint amit ezek a művek produkálni tudnak.
Példának okáért a Tisza Párt brüsszeli sorvezető alapján írta meg a saját kormányprogramját, amiről már számos politikus és szakértő ismerte el (ideértve Tarr Zoltánt, Ruszin-Szendi Romuluszt, Dálnoki Áront, Lengyel Lászlót és magát Magyar Pétert is), hogy a háttérben bizony szorgosan dolgoztak rajta. Azért paktáltak le Brüsszellel, hogy hatalomra kerülhessenek. A megállapodás egyszerű volt: cserébe végrehajtják mindazt, amit Brüsszel kér.
️Az eredeti kampányterv világos volt, és meglehetősen furfangos: mindent megígérni, a valódi szándékokat eltitkolni, majd a választás után végrehajtani a brüsszeli programot. Úgy is összefoglalhatnánk, hogy egészen a választásokig eltitkolni a baloldali befolyást. Erre utalt a Tisza alelnöke, amikor azt mondta: „erről nem beszélhetek, mert akkor megbukunk” – és hozzátette: előbb „választást kell nyerni, aztán mindent lehet”.
️Később kiszivárgott a programjuk egy része a sajtóba, és kiderült, hogy nem csak a szakértők és politikusok elszólásáról van szó – valóban adóemelésekre készülnek.
️Előbb fenyegetőztek, majd tagadták és hazudoztak. Most azonban napvilágra került a teljes, több mint 600 oldalas megszorítócsomag – és durvább, mint bárki gondolta volna. Ráadásul a dokumentumot aláírták azok, akik korábban maguk is bevallották, hogy dolgoznak a Tisza-csomagon.
️1200 milliárdot vennének el a családoktól, 3700 milliárdot a vállalkozásoktól adóemeléseken és megszorító intézkedéseken keresztül. Megnyirbálnák a családtámogatási rendszert, adót vetnének ki a nyugdíjakra, progresszív adózást vezetnének be, növelnék a magyar vállalkozások terheit, és még hosszasan lehetne folytatni.
️És mindezt miért? Erre is választ kaptunk Magyar Péter brüsszeli főnökeitől: újabb milliárdokkal kell támogatni az ukrán háborút, és fel kell készíteni Európát egy Oroszországgal szembeni háborúra. Sőt, az európai vezetők már nyíltan beszélnek arról, hogy „megelőző csapást” kell mérni Oroszországra. A háborús nyilatkozatok és haditervek egymás után látnak napvilágot.
Ki gondolta volna akár csak egy évvel ezelőtt is, hogy Brüsszel háborús stratégiájának végső célja nem más, mint Ukrajna EU-csatlakozásán keresztül betolni a kontinenst egy közvetlen konfliktusba? És ki gondolta volna, hogy ennek a végzetes tervnek lesz magyar képviselete? Mégis, most itt tartunk.
Úgy tűnik, hogy senki nem tud jobb szatírát írni, mint maga az élet.
/posztok.hu

A Tisza Pártban az a legújabb dili, hogy a megszorító csomagjukat nem is ők írták – mindezt arra alapozzák, hogy több baloldali programot bemutató tartalomnál is felfedezték…
Göd – ügyfélbarát fejlesztések a mindennapokban






Újabb botrány Brüsszelben: palesztinpárti tüntetők fejezték le a kis Jézust a brüsszeli Betlehemben.