A V4 visszatér!

Karol Nawrocki lengyel elnök úgy fogalmazott: Újra kell aktiválni a visegrádi csoportot, és térségünkben olyan együttműködési formákra van szükség, amelyek révén Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország is érvényesítheti álláspontját a nemzetközi színtéren. Nyugat-Európa az utóbbi időben túl sok hibát követett el ahhoz, hogy közömbösek maradhassunk ezekkel szemben.

Magyarországon Orbán Viktorral, Szlovákiában Fico miniszterelnökkel, Lengyelországban Nawrocki elnök megválasztásával és most Csehországban Babis elnök visszatérésével ismét olyan vezetők állnak a Visegrádi Négyek élén, amelyek érdekeltek az erős közép-európai együttműködésben és akik hisznek abban, hogy a nemzetállamok összefogásával több érhető el, mint a brüsszeli utasítások vakon követésével. A V4 már bizonyította erejét a gazdasági együttműködés és a migrációval szembeni fellépés során is. Most, hogy Brüsszel háborús stratégiát kényszerítene minden tagállamra, ismét felértékelődik Közép-Európa józansága.

Mi készen állunk.

Megerősítjük a gyermekvédelmi rendszer egészét

Múlt heti ülésén a kormány tárgyalt a gyermekvédelemre szánt forrásokról, nemcsak a területre idén jutó 17 milliárd forintos többletforrásról, hanem a…

Az Európai Unió mindenben amiben változott, rossz irányba változott.

Micsoda hét volt

Megvolt a novemberi évközi nyugdíjemelés,
döntöttünk a 14. havi nyugdíjról,
épül az amerikai védőpajzs,
72 milliárdos amerikai befektetés Gyöngyösön és Csömörön,
megdupláztuk a…

️November 17. – A Koraszülöttek Világnapja, amely az idő előtt világra jött újszülöttek életéért vívott küzdelemre és az őket ellátó szakemberek fáradhatatlan munkájára hívja fel a figyelmet. Isten…

Egy kisebb bevásárlásnál is több ezer forintot spórolhatnak a családok az árréscsökkentésnek köszönhetően.
Ha kivezetnénk az árréscsökkentést, sok termék ára szinte azonnal emelkedne. Átlagosan mintegy…

Bartók Béla: lebukás vagy bebukás?

5️⃣ Tegnap az Újpesti önkormányzat klímabizottságán kiderült, hogy a nagy dérrel és dúrral beharangozott kerékpár támogatási pályázatra mindösszesen 5 darab…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média