Márton-napi Újbor Ünnepe Badacsonyban 
Tegnap elbúcsúztunk az elmúlt év termékeny és eseménydús időszakától, amelyben volt öröm és kihívás is. De a legnagyobb eredmény az, hogy a badacsonyi kéknyelű…
️ Az Európai Unió Bírósága működése kapcsán az Európai Unióról szóló Szerződés 19. cikke meghatározó jelentőségű: az itt szabályozott rendelkezések szerint a Bíróság feladata, hogy „biztosítja a jog tiszteletben tartását a Szerződések értelmezése és alkalmazása során.” Ez a meghatározás magában foglalja a (funkcionális) semlegesség és pártatlanság elvét: azaz a Bíróság nem lehet politikai szereplő, s nem értékelheti a tagállamok kormányainak politikai berendezkedését vagy döntéseit – kizárólag jogi normákat vizsgálhat, s abból jogi következtetéseket vonhat le.
️ Amikor azonban az EUB elnöke nyilvánosan politikai minősítéseket tesz – például egy tagállamot „oligarchikus rendszerként” jellemez –, azzal kilép a bírói hatáskör szigorúan kijelölt keretei közül. Ez azért különösen aggályos, mert az uniós jogrend a tagállamokkal szembeni intézményi pártatlanságra, valamint a „fékek és ellensúlyok” rendszerére épül. Egy bírósági vezető politikai jellegű nyilatkozata nem egyszerűen gyengíti azt a kötelező jogi távolságot, amely az uniós bírói hatalmat elválasztja a politikai döntéshozataltól – és amely nélkül az uniós ítélkezés függetlensége és legitimitása megkérdőjeleződik –, hanem a politikai mezőbe helyezi a Bíróságot – méghozzá a Szerződéseket sértő módon.
A helyzet azért különösen aggasztó, mert ugyanez az intézmény korábban olyan döntést hozott, amelynek nyomán Magyarországnak napi egymillió eurós bírságot kell fizetnie azért, mert megerősített határkerítéssel védi nemcsak saját, hanem az Európai Unió külső schengeni határait is.
Az aránytalan szankció és az uniós bíróság elnökének minapi politikai hangvételű nyilatkozata egyaránt azt a szemléletbeli elmozdulást jelzi, amelyben a semlegesség elve háttérbe szorul, és a jog eszközéből fokozatosan politikai fegyver válik – éppen azok kezében, akik másokat vádolnak a hatalommal való visszaéléssel.
👉 Koen Lenaerts tehát a politikai állásfoglalásaival nemcsak a testület tekintélyét csorbítja, hanem a pártatlanságába vetett bizalmat is megingatja – pedig ez az uniós jogrend egyik alapelve.
Márton-napi Újbor Ünnepe Badacsonyban 
Tegnap elbúcsúztunk az elmúlt év termékeny és eseménydús időszakától, amelyben volt öröm és kihívás is. De a legnagyobb eredmény az, hogy a badacsonyi kéknyelű…
Miközben Ukrajnában a korrupció mértéke elérte azt a szintet, hogy már a baloldali sajtó sem tudja elhallgatni, Brüsszel szerint szigorú megszorításokra van szükség ahhoz, hogy az európaiak pénzét a…
️Migrációs nyomás: Magyarország nem hajlandó részt venni a menedékkérők áttelepítésében
Brüsszel ismét bebizonyította, mit ért „szolidaritás” alatt: azt, hogy a tagállamok fizessenek a saját…
Szijjártó Péter miniszter úr lakossági fóruma csúszással kezdődött, mivel a villámsajtótájékoztatón a 444 újságírója hosszan, a szokásos erőszakos és provokatív stílusban faggatta a külügyminisztert…
Amit ígértünk, betartjuk: jön a nyugdíjkiegészítés, a 13. havi járandóság, és több lépésben bevezetjük a 14. havi nyugdíjat is.
A Tisza párt 20%-os nyugdíjadója egy átlagnyugdíjastól havonta 49 ezer…
️Novemberben leállt volna a Török Áramlat és a Barátság II., se földgáz, se kőolaj nem érkezett volna a vezetékeken.
Orbán Viktor meg tudta értetni, és el tudta fogadtatni Donald Trumppal, hogy…
Az egyik percben meghatónak szánt beszédeket tartanak a párizsi terrortámadás évfordulóján. A következő percben a migrációs paktum végrehajtását követelik.
Magyarországon az illegális migránsok száma 0, és ez így is marad! 
Ameddig Magyarországnak nemzeti kormánya van, addig a migrációs paktumot nem hajtjuk végre!
Kövér László országjárásuk nyíregyházi fórumán: arra kérnék mindenkit, hogy segítsen bennünket abban, hogy minél több emberhez el tudjunk jutni, és minél több ember támogatását megnyerjük annak…