Nem hagyjuk magunkat zsarolni!
Van egy jelenet Szabó István Redl ezredes című filmjében, amikor a Monarchia hadserege gyakorlatozik. A tisztek bürokrata precizitással mérik, hány perc alatt érik el a csapatok a kijelölt célpontot; minden a terv és a szintidő szerint halad, a felettesi dicséret sem marad el. Mintha ez volna maga a háború. Csakhogy az egész filmet belengi valami nyomasztó előérzet, hiszen mi, nézők már tudjuk: bár mindenki – beleértve a trónörököst is – a háborúra készül, a hadsereg végül csúfosan kudarcot vall, s ezzel együtt az egész Monarchia is összeomlik. Még a jelszavak is ismerősek: „a háború elkerülhetetlen”, „jól lokalizált, egy-két hétig tartó háború”, „gyors győzelem”.
Mint tudjuk, nem így lett. A Monarchia és a többi európai nagyhatalom vakon szédelgett bele az első világégésbe. Helmuth von Moltke porosz királyi tábornagynak ismét igaza lett: „Egyetlen terv sem éli túl az ellenséggel történő első találkozást”. Hiába készítenek a bürokraták terveket, előírásokat és szintidőket, a háborúban a káosz, a pusztulás és a szenvedés az úr – annak menetét nem lehet előre kiszámítani. Sőt, ha valami igazán csődöt mond ilyen időkben, az éppen a bürokrácia.
Ma, amikor brüsszeli bürokraták szőnek háborús terveket, nem árt felidéznünk a Redl ezredes tanulságát és Moltke aforizmáját: egyetlen rossz döntés is végzetes lehet. Magyarország számára az első világháború tragédiát hozott – a második sem kevésbé. Nem kérünk újabb repetát.
/posztok.hu
A végtelenbe és tovább
Eljött a II. Hazai Űrkongresszus napja
A Balatonfüredi Kongresszusi Központban újra kinyílt a világegyetem kapuja.
Interaktív programokkal, VR-élményekkel, inspiráló…

️Tisza-adó,…



