Tisztelt Pottyondy Edina!

Rengeteg energiát fektetett abba, hogy egy kampányvideó kulturális kontextusát elemezze, majd arra a következtetésre jusson, hogy az egésznek semmi értelme. Ez a nagy megfejtés. Meg persze a gyalázkodás. De ha már ennyi időt fordított a témára, engedje meg, hogy két további elemzési szemponttal segítsem a gondolatmenetét.

Abban teljesen igaza van, hogy Amerika Kapitány valóban a végsőkig küzd, és mindig a harcot választja. Nem is lenne érdemes tagadni, hogy ez nagyon is érthető párhuzam a magyar miniszterelnökkel, aki a modern magyar politikatörténet legnagyobb küzdője: nála a meccs addig tart, amíg a magyarok meg nem nyerik azt. A párhuzam eddig teljesen jogos.

A különbség azonban az, hogy a filmekben a Bosszúállók nagy igazságérzete és küldetéstudata miatt tragédiák sorozata következik be. A nagy küzdelmek során kórházak, városok, sőt egész országrészek pusztulnak el. Nem véletlen, hogy több Bosszúálló – köztük Tony Stark – arra a következtetésre jut, hogy korlátozni kell, és a nemzetközi rendbe, egyfajta biztonsági architektúrába kell építeni a hősök világjobbító tevékenységét. Mert nem elegendő a jó szándék – az eredmény is számít. Ha valaminek az ára elfogadhatatlan mértékű emberi szenvedés, akkor az nem győzelem. Az igazságérzet önmagában nem elég, ha azzal mérhetetlen fájdalmat okozunk másoknak.

Ez a helyzet Ukrajnával is. Olyan mértékű küldetéstudat tombol a világ progresszív liberálisaiban – és azok magyarországi képviselőiben –, hogy hajlandók lennének feláldozni minden ukrán embert azért, hogy a saját igazságaiknak érvényt szerezzenek, miközben kockára tennék az európai kontinens és benne Magyarország jövőjét is. A magyar jobboldal és a világ békepárti hálózatai ezzel szemben azt mondják: azonnal véget kell vetni a harcoknak, mert az ár, amit az emberiség fizet, túl nagy, és nem igazolja a liberális célokat. Ezért vádol bennünket azzal, hogy az agresszor oldalán állunk.

Engedje meg, hogy ehhez Babits Mihály Húsvét előtt című verséből idézzek:
„Ki a bűnös, ne kérdjük, / ültessünk virágot, / szeressük / és megértsük / az egész világot.”

Nyilván a sorok mögött ott rejlik a költő idealizmusa, és talán az is, hogy „az egész világ nem a mi birtokunk” — de az Ön logikája szerint akkor Babits is az agresszorral volt? Vagy csak békét akart, ahogyan mi is?

Ha nem lehet kommunikálni a harcoló felek mindegyikével, akkor hogyan lesz béke? Ön is tudja: sehogy.

Csakhogy Önt ez nem is zavarja. Mert Ön nem békét, hanem az igazságos háborúját akarja.

Vagyunk viszont itt pár milliónyian, akiket viszont zavar, és mi nem akarjuk ezt a háborút. És azt sem szeretjük, ha emiatt naponta epét hánynak ránk.

Esetleg érdemes lenne egyszer ezekről az emberekről is készítenie egy videót!

Végül engedje meg, hogy sok sikert kívánjak a könyvéhez. Tudja, mi azon dolgozunk, hogy az Ön által emlegetett magyar–ukrán háború története fikció maradjon – minden magyar ember érdeke, hogy mi végezzük jól a dolgunkat, és ne Önből legyen vátesz.