️ Szenzáció
️
Jön a 14. havi nyugdíj! A kormány döntött és már el is kezdte kidolgozni a bevezetés rendjét!

Donald Trump és Hszi Csin-ping legutóbbi tárgyalása emlékeztetőül szolgál arra, hogy a világpolitikában a diplomácia még mindig a legfontosabb eszköz. A két vezető Dél-Koreában folytatott megbeszélést, amely több mint másfél órán át tartott, és a gazdasági kapcsolatok mellett az ukrajnai háború jövője is szóba került. Trump arról beszélt, hogy a kínai elnökkel közösen kívánnak dolgozni a háború lezárásán — ez a kijelentés pedig a háborús retorikától hangos Európában különös súlyt kap a világgazdaság két legnagyobb hatalmának vezetőjétől.
Magyarország szempontjából sem közömbös, hogy merre tart a kínai–amerikai viszony. Pár hónapja még attól tartott a világ, hogy a két nagyhatalom közötti kereskedelmi háború tovább mélyül, ugyanakkor már akkor is érzékelhető volt mindkét fél részéről a szándék a megegyezésre és a kapcsolatok stabilizálására.
Miközben az Európai Unió kapcsolatai Kínával és az Egyesült Államokkal is fagyos irányt vettek, Magyarország továbbra is képes megőrizni a kiegyensúlyozott, kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködést a világ meghatározó gazdasági és politikai szereplőivel. A konnektivitás politikája Magyarország számára nem elvont elmélet, hanem a nemzeti érdekérvényesítés egyik legfontosabb eszköze: a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolódási pontok erősítésével biztosítja az ország szuverén döntéshozatali pozícióját.
️A mostani amerikai–kínai tárgyalás is azt mutatja, hogy a stabilitás alapja továbbra is a kölcsönös tiszteleten nyugvó diplomácia – ez határozza meg Magyarország külpolitikáját is.
/posztok.hu


️
A migrációért felelős biztos szerint a jelenlegi uniós menekültügyi rendszer működésképtelen: az EU-ban illegálisan tartózkodók döntő többségét nem küldik vissza, ami…