Nem lennénk most a svéd miniszterelnök helyében: egy 14 éves fiú hat járókelőre nyitott tüzet Svédországban, köztük egy kiskorúra – az ügyészség szerint az eset egy „feltételezett bandaháborúhoz” köthető.

A fiút hat rendbeli gyilkossági kísérlettel és súlyos fegyveres bűncselekménnyel vádolják. Kiderült, hogy kapcsolatban áll olyan bűnszervezetekkel, amelyek tudatosan fiatalokat toboroznak, hogy kihasználják a svéd jogrendszer 15 éves büntethetőségi korhatárát. A svéd miniszterelnök korábban pont ezt próbálta tagadni, hazugságnak minősítve Orbán Viktor szavait.

Sajnos Orbán Viktornak igaza volt, amikor arról beszélt, hogy Svédországban drasztikusan romlik a közbiztonság: az Ipsos felmérése szerint itt a legrosszabb az emberek biztonságérzete, mintegy 57 százalékuk tart attól, hogy erőszak vagy bűncselekmény áldozata lesz. Hazánkban ez az arány 7 százalék. A magyar miniszterelnöknek abban is igaza volt, hogy növekszik a gyermekek által elkövetett erőszakos bűncselekmények és gyilkosságok száma. Hiába háborodik fel a svéd miniszterelnök, sajnos a mostani eset is ezt igazolja. Ez történik, ha egy ország migránstársadalommá válik, radikalizálódik, és az állam elveszti a közbiztonság szavatolása feletti kontrollt.

Hajlamosak vagyunk adottságként kezelni, hogy ezek a hírek nem Magyarországról szólnak – pedig egyetlen rossz döntésen múlik, hogy ez megváltozzon. Brüsszel szövetségesei most azért akarnak hatalomra jutni, hogy kiszolgálhassák feletteseik akaratát: megszűnne a szigorú határvédelem, bevezetnék a migránskvótát, milliárdokat költenének „integrációra”, miközben a közbiztonság romlana. Egyetlen helyes döntés választ el minket attól, hogy mi is Svédország sorsára jussunk.

Tarr Zoltántól tudjuk, hogy a Tisza Párt politikusai nem beszélhetnek a valódi terveikről, mert megbuknának. A Tisza titkolózásra és a választók átverésére épülő politikája, hogy előbb választást kell…

Egy ma már nem aktív politikus 2022-ben azt mondta nekem arra a víziómra, hogy mi a magyar Nobel-díjasokért és a magyar Nobel-díjakért dolgozunk, hogy ne beszéljek róla, mert az elérhetetlen.

Azóta…

sajtóközlemény
Munkahelyek, családok, szuverenitás - a társadalmi fejlődés alapkövei

Az Európai Parlament tegnap vitát tartott a társadalmi fejlődésről szóló második világ-csúcstalálkozó kapcsán,…

László András:

Lakos Eszter EP képviselő nem volt hajlandó válaszolni a Tisza Világ applikáció adatszivárgására vonatkozó kérdésemre. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság megerősítette,…

Még az uszodában is legyen tánc!
Elkészült a Pilisvörösvári Tanuszoda, az építkezésre a kormány 1,6 milliárd forintot biztosított.
Ennek örömére még tánc is volt.
Hajrá, Pilisvörösvár!🙌
Hajrá,…

-Budai Gyula-

Garázdaság miatt indult nyomozás Ruszin-Szendi Romulusz ellen. Magyar Péter honvédelmi szakértője a Mandiner újságíróját lökdöste. Budai Gyula az új fejlemény kapcsán emlékeztetett Ruszin…

A keddi mentelmi szavazás után újra beindul a brüsszeli mosoda. Akit tisztára kell mosni, az nem más, mint maga az Európai Bizottság elnök asszonya, Ursula von der Leyen.

Nem ez az első…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média