A migráció megfékezése csak politikai döntés kérdése, és ők ezzel ellentétes utasítást kaptak 2015-ben – nyilatkozta a német rendőrség volt vezetője.

Már Németországban is egyre többen ismerik fel, amit mi, magyarok 2015 óta következetesen mondunk: a tömeges migráció hatalmas problémát okoz a nyugati társadalmakban.

Azóta viszont világosan látszik, hova vezetett a hibás döntés:
️ 2015 óta drasztikusan rosszabb lett a helyzet Európában,
️ beengedtek több millió migránst, és ezzel végérvényesen átalakították a nyugati társadalmakat.

Dieter Romann, a német Szövetségi Rendőrség volt főnöke – aki több mint tíz éven át felelt Németország határainak védelméért is – a Die Welt című lapnak adott interjúban így fogalmazott:
„A migrációt szabályozni kell, a törvényt érvényre kell juttatni, a visszaéléseket meg kell fékezni, és az embercsempészekkel szemben fel kell lépni.”

Ma már azok is kezdenek ráébredni erre Nyugat-Európában, akik korábban még támadtak bennünket ezért.

Mi, magyarok már évekkel ezelőtt felléptünk az illegális migráció ellen. Mi megvédtük az ország határait, és továbbsa is kitartunk a magyar érdek mellett:
️ továbbra is nulla illegális migránst engedünk be,
️ a határainkat minden körülmények között megvédjük,
️ és nem engedjük, hogy mások döntsenek helyettünk a jövőnkről.

️A migrációs fenyegetés nem szűnt meg, sőt:
a külső nyomás mellett Magyarországnak ma már a nyugatról érkező veszélyekre is fel kell készülnie.

Európát csak az erős nemzetek és a védett határok tarthatják meg biztonságosnak, szabadnak és kereszténynek.

Orbán Viktor - Harcosok Klubja

Brüsszel visszaszorulóban van. Az oroszokkal nem tárgyalnak, a kínaiakkal távolságtartóak, az amerikaiakkal vámszkandereznek, Még egy ok arra, hogy mi, patrióták…

Dömötör Csaba:

Magyar Péter szándékos távolmaradása révén egyetlen vokssal megszavazta az EP a magyar állampolgárokra rárontó antifás Ilaria Salis mentelmi jogát.

Tegnap Zelenszkij megint belénk kötött. A stílusa egyre inkább hasonlít a mi magyar Zelenszkijünk stílusára. Nem csoda, hogy így egymásra találtak. A Tisza mára Ukrajna lobbi-pártjává vált.

Zelenszkij…

Magyar Pétert bevédte Weber-nagyúr, marad a mentelmi jog, marad a póráz.
Dobrev Klára is Brüsszel lekötelezettje, zsebben van. Ilaria Salis is megússza, ezzel az EP nyíltan egy terrorszervezetet…

Október 6. – a hősi áldozat és a nemzeti összetartozás napja.
🙏 Dunaszerdahelytől Aradig ugyanaz az emlék, ugyanaz az örökség él bennünk: a szabadság szeretete és a nemzet egysége.
👉 Ma is vannak,…

„A haza minden előtt.”

️ A KDNP Veszprém szervezete tisztelettel hajtott fejet a hősök előtt. Tizenhárom hős katona, akik példát mutattak bátorságból, hitből és hazaszeretetből.

Köszönet mindazoknak,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média