Brüsszelben megint trükköznek: a közös szabályokat is megkerülnék, hogy elnémítsák a magyar vétót.

A brüsszeli bürokratikus elit ismét azon dolgozik, hogy mellőzhesse a magyar vétót Ukrajna csatlakozási tárgyalásai kapcsán. Hiába írják elő az uniós szerződések, hogy bővítési döntéseket egyhangúlag kell meghozni, a brüsszeli vezetés most is saját a kedvére írja át a játékszabályokat: „technikai kiskapukkal” próbálják elindítani a folyamatot, miközben a magyar nemzeti álláspontot és a magyar emberek érdekeit figyelmen kívül hagynák.

️Sőt, már az Európai Tanács elnöke, António Costa is olyan javaslatot tett, amely alapjaiban változtatná meg a bővítési tárgyalások rendjét: többségi szavazással nyitnák meg az új tárgyalási fejezeteket, kikerülve az egyhangú szavazás követelményét. Ez azonban gyakorlatilag a magyar vétójog eltörlését jelentené, vagyis annak kimondását, hogy Magyarország szava kevesebbet ér, mint egyes tagállamoké.

Ez nemcsak Magyarország szuverenitásának semmibevétele, hanem olyan kiskapuk megnyitása is, amelyek alapjaiban rengethetik meg az unió működését: ha egyszer átlépik a közösen elfogadott szabályokat, onnantól bárkit és bármikor félresöpörhetnek.

Az álláspontunk továbbra is változatlan:
️ A bővítésről csak a tagállamok egyhangú döntése alapján lehet szó.
️ Nem engedjük, hogy a magyar érdekeket és a magyar közösségek jogait bárki háttérbe szorítsa.
️ A háború helyett béke és biztonság kell Európának.

️Ukrajna EU-csatlakozása jelenleg közvetlen konfliktust eredményezne Oroszországgal, továbbá az európai polgárokra tolná át Ukrajna felfegyverzésének, újjáépítésének és működtetésének minden költségét. Brüsszelnek az ukrán érdek helyett a saját tagállamainak érdekét kellene képviselnie.

Mi ki fogunk állni ezért – mert a magyar emberek és nem a brüsszeli bürokrácia fogja eldönteni, hogy milyen legyen Európa jövője.

A Fidesz-frakció vezérszónoka a politikai erőszak terjedése elleni fellépésről. Magyarország a béke és a biztonság szigete. Fegyvernek, erőszaknak, fegyveres szónokoknak nincs helyük a magyar…

Októberben indul a nemzeti konzultáció az adókérdésekről!

Brüsszel a háborút és Ukrajnát akarja pénzelni. Ezért adóemelésre akarja rávenni a tagállamokat.

A Tisza lebukott, már el is készítették az…

A baloldal lenézi az időseket, mi tiszteljük és megbecsüljük őket!

️ A KDNP Országos Választmány 1989. szeptember 30-án tartotta első ülését. Ez az esemény lett a párt újjászervezésének szimbóluma. Sokan tették fel akkor és teszik fel ma is a kérdést, hogy a 21.…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média