Már a Politico is arról ír, hogy a brüsszeli háborús politika folytatása a harmadik világháborúhoz vezethet.
Az Európai Unió vezetői egyre inkább a háborús logika felé sodródnak. A koppenhágai csúcson…
Ukrajna külföldi – köztük magyar – hírportálokat tiltott be.
Mindezt azzal indokolták, hogy ezek a lapok kritikusan írtak az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókról, a fegyverszállításokról, az EU és a NATO működésének hiányosságairól, valamint a Soros-hálózat ukrajnai befolyásáról.
Vagyis olyan témákról, amelyek az európai közbeszéd szerves részét képezik.
A szólásszabadság és a szabad vita a nyugati világ alapvető értéke. A politikai vita nem bűn, hanem a demokrácia természetes része. Úgy tűnik azonban, hogy Ukrajna Brüsszelhez jár demokráciát tanulni – és az ellenvéleményeket el akarja hallgattatni.
De ha Ukrajna már a csatlakozási folyamat során sem tudja elfogadni az eltérő hangokat, mit várhatnánk később? Az EU csak még inkább széttagolódna.
️Ha hazánkat igazságtalan támadás éri, akkor szuverén országként arányos tükörintézkedést vezetünk be.
️Ennek értelmében több ukrán hírportált elérhetetlenné teszünk Magyarországon.
Már a Politico is arról ír, hogy a brüsszeli háborús politika folytatása a harmadik világháborúhoz vezethet.
Az Európai Unió vezetői egyre inkább a háborús logika felé sodródnak. A koppenhágai csúcson…
Lehet vitatkozni a százalékokon, lehet magyarázni a körülményeket – de a tény változatlan: az orosz gázról való leválás súlyos károkat okozna a magyar családoknak és a magyar gazdaságnak.
A Telex…
🤝„Jó, ha az embernek normális szomszédja van.”
Ma Esztergomban a Mária Valéria híd 130. születésnapját ünnepeltük. Ez a híd mindig is többet jelentett egyszerű acélszerkezetnél – ma is a bizalom, a…
Várom a Tisza jelöltjét!
Nem tudjátok ki a Tisza jelöltje Budakörnyékén, a Pest 3-as körzetben?
️
Ha már Magyar Péter összecsinálta magát…
Szerdától a háromgyermekes anyák adómentessé válnak!🤝
️Felkészülnek a kétgyermekesek.
A családok mellett állunk.