A hétvégét a magyar válogatottat buzdító szurkolókkal töltöttem. A köreikben nagy port kavart az MLSZ legújabb kisfilmje, amely a „helyes szurkolói magatartásra” igyekszik felhívni a figyelmet. Vannak, akik üdvözlik a kisfilmet, mert nem szeretnének üreskapus meccseket. Mások viszont sértőnek érzik, hogy a filmet valószínűleg olyasvalaki csinálta, aki életében nem szurkolt még, és a kérdést torzítva, a szurkolói közösséggel szemben diszkriminatív módon mutatja be.

Én is megnéztem a filmet. Az elején egy harsány szurkoló tűnik fel – innen is tisztelet Mucsi Zoltán színészi képességeinek, ez az egész nem róla szól –, aki „olé-olé”-val érkezik a kocsma elé. Egy futballszerető embertől ez teljesen természetes, de a filmben rögtön beszólnak neki – ezzel már az első pillanattól kezdve azt sugallva, hogy a hangos szurkolás önmagában is probléma. Holott mindenki tudja: a foci lelke a hangulat, a közös öröm, és csendben, vigyázban állva nehézkes lenne szurkolni.

Hősünk ezután bemegy a kocsmába, italt rendel, amivel természetesen semmi gond nincs. A kocsmában ügyetlenkedik, leönt valakit sörrel – ilyen bizony megesik meccsnézés közben. A filmben azonban ebből is negatív színben feltüntetett jelenet lesz.

Később hangosan szurkolni kezd, amit a többiek zavarónak találnak. Ez is furcsa helyzet: vajon nem azért ülnek össze egy kocsmában az emberek, hogy hangosan, együtt szurkoljanak? Az MLSZ oktatóvideója szerint viszont nem szabad kifogásolni a bírói ítéleteket, nem szabad hangoskodni – csak nézni szabad a tévét, és örülni lehet a gólnál! Aki viszont hangosan énekel, vagy kiereszti a hangját egy kétes megítélésű szituációnál, az a kisfilm logikája szerint már bajkeverő.

A szurkolói viselkedés szempontjából valóban problémás mozzanatok a film végén jönnek: a főszereplő rágyújt a zárt térben, majd rasszista rigmusokat kezd skandálni. Ezekkel kapcsolatban teljes az egyetértés: ilyesminek nincs helye sem stadionban, sem kocsmában. A gond tehát nem az, hogy a film kiáll a gyűlöletkeltés ellen – ebben minden jóérzésű szurkoló partner.

A probléma az, hogy a forgatókönyvírók összemossák a természetes, sőt kívánatos szurkolói megnyilvánulásokat (mint például a hangos éneklés, a heves, közösen megélt érzelmi reakciók) azokkal a ténylegesen elfogadhatatlan tettekkel, amelyek ellen közösen fel kell lépnünk.

👉Így a film végső üzenete sértő lehet minden szurkoló számára: azt sugallja, hogy aki lelkesen szurkol, az bajkeverő.

Mintha a szurkolás helyes módja az lenne, hogy csak csendesen ülünk, mosolygunk, a gólnál tapsolunk – ennél több viszont nem fér bele. Kérdem én, hogy akkor viszont ki fog „Ria-ria, Hungária!”-ra buzdítani, összeölelkezve Himnuszt énekelni vagy egy téves bírói ítélet után nemtetszését kifejezve a csapat segítségére sietni?

Általánosításra semmi szükség, hiszen a magyar szurkolói közösség túlnyomó többsége sportszerű, lelkes és összetartó – éppen ezért olyan felemelő érzés egy stadionban vagy akár egy kocsmában együtt szurkolni a válogatottnak.

👉Senki nem szeretné, ha néhány ember elfogadhatatlan viselkedése miatt bárki rosszul járna. Ugyanakkor azt sem szeretnénk, hogy a szurkolói létformát ab ovo nemkívánatos jelenségnek állítanák be.

️A következő kisfilmnek talán érdemes lenne ebben a szűk sávban megmaradnia.