☝️ „Szertefoszlott az illúzió, hogy Európa számítana.”

Mario Draghi volt olasz miniszterelnök világosan kimondta: az Európai Unió irreleváns szereplővé vált a világpolitikában.

Az évekig dédelgetett illúzió, hogy a magas GDP önmagában világhatalmi státust jelent, végleg szertefoszlott. Európa már nem alakítója, hanem elszenvedője a nemzetközi folyamatoknak.

️ Draghi következtetése egyértelmű: Európa nem maradhat továbbra is puszta szemlélője a globális folyamatoknak. Ha nem válik főszereplővé, mások fogják alakítani a sorsát.

Magyarország egy másik utat választott: konnektivitásalapú külpolitikát követve arra törekszünk, hogy minden nagyhatalommal és számunkra fontos regionális középhatalommal kölcsönösen előnyös kapcsolatot tartsunk fent.

Továbbra is aktív tagjai vagyunk az Európai Uniónak, de fent tudtuk tartani az energetikai együttműködést Oroszországgal, rendkívül gyümölcsözőek a gazdasági kapcsolataink Kínával, és történelmileg is kiemelkedően jó viszonyt ápolunk az USA-val. Vagyis visszautasítottuk a blokkosodást célzó brüsszeli nyomást – ez pedig jelentősen megnövelte hazánk geopolitikai jelentőségét.

Ideje szembenézni ezzel a realitással, és új alapokra helyezni az európai együttműködést, különben a kontinens végleg a világpolitika peremére szorul.

️ Megújulnak templomaink:

Agyagosszergényi Szent László király Templom

Csáfordjánosfai Szent Imre Templom

Fertőendrédi Szent István király Templom

Hagyomány, örökség, közösség - csipketalálkozó Hövejen

A höveji csipke nemcsak hungarikum, hanem összetartó fonat is egyben. Igazi szépsége nem pusztán az anyagban rejlik, hanem az alkotás, a jól…

👉 Izgalmas eszmecserét folytattam Karl Wöberrel, a Bécsi Modul Egyetem rektorával.

🤝 Nagyon fontos munkát végeznek itt, és hálás vagyok az inspiráló beszélgetésért!

Ma is folytatódnak az Örvényesi Falunapok!

Ínycsiklandó ételek, zene, tánc és romantikus betyár történet…. Sobri Jóska újra felelevenedik

Kár lenne kihagyni!

Baráti emlékeztető: ma van az Első Csopaki Polgári Piknik

Ne maradj le a délutáni programokról!

1️⃣8️⃣ órakor jön Kocsis Máté előadása és én is ekkor köszöntöm a résztvevőket.

Itt a nyár vége, itt a fesztiválok vége:
- Strand Fesztivál Zamárdiban,
- XXX. Fürdő Fesztivál Harkányban,
- X. Bőköz Fesztivál az Ormánságban, ahol ma 17 órakor ingyenes Boros Misi koncert lesz…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média