️Ezt a háborút Oroszország már megnyerte, Ukrajna pedig elvesztette – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint a kelet–nyugati erőegyensúly felborult, és most egy új egyensúlyi helyzetet kell találni. Ukrajna állami léte is kockán forog, de a jövőjéről már nem önmaga fog dönteni, hanem a nagyhatalmak.

Orbán Viktor világossá tette: Magyarország érdeke, hogy ne kerüljön egyazon integrációba Ukrajnával, mert annak súlyos gazdasági következményei lennének. Szerinte az EU-nak stratégiai szövetséget kell kötnie Ukrajnával, de tagságot nem adhat neki. Ehelyett minden erőforrást a saját versenyképességünk és a polgári középosztály megerősítésére kell fordítanunk.

Mi, magyarok pedig – ahogy eddig is – a béke felé vezető utat sürgetjük, mert hisszük, hogy csak a fegyvernyugvás és a tárgyalás hozhat valódi biztonságot Európának és a Kárpát-medencének.

️Többek között erről is beszélt a miniszterelnök a Patrióta YouTube-csatornáján. A teljes beszélgetés visszanézhető kommentben szereplő linken.

Szívből kívánok gyors és teljes felépülést Demjén Ferencnek!

Rózsi a zenéjével generációknak adott erőt az évtizedek során. Most mi küldjük vissza ezt az erőt – visszavárjuk a színpadokra!

Bíró András Zsolt, a Magyar Turán Alapítvány elnökének, az Ősök Napja főszervezőjének köszöntő beszéde Bugacon, az Ősök Napján.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média