️ A világ legfontosabb kérdése: lesz-e világháború

Nem tudhatjuk biztosan a választ, de a háború hűvös előszelét már mindenhol érezni. A történelem azt tanítja: a világháborúk nem egyik napról a másikra törnek ki. Folyamatok vezetik el a világot odáig – és ezek a jelek ma egyre markánsabbak. Erről is beszélt Orbán Viktor ma Tusványoson.

Minden háború előtt felerősödik a nagyhatalmak közötti rivalizálás. Ha két évvel ezelőtt még csak két nap volt az égen, ma már három: az orosz, a kínai és az amerikai.

A fegyveres konfliktusok száma emelkedik: 1990-ben 111 volt, 2024-ben már 184. Az államok közötti háborús helyzetek száma 2010 óta megduplázódott.

Fegyverkezési verseny is mindig megelőzi a nagy háborúkat. Az elmúlt 35 évben másfélszeresére nőtt a hadi kiadások összege, és a világ 100 legnagyobb fegyvergyártó cégének forgalma is a másfélszeresére emelkedett. Ráadásul ezek a fegyverek nagyrészt hitelből készülnek – márpedig egy fegyver „megtérülése" a háború.

A világ gazdaságilag is blokkosodik. Az elmúlt tíz évben ötszörösére nőtt a szabadkereskedelmet korlátozó intézkedések száma. És közben a globális migráció is kétszeresére nőtt 1990 óta – ma már több mint 300 millió ember vándorol országról országra. Ezek a történések együtt olyan előjelek, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

👉 A háború valószínűsége tehát nő. Mit jelent ez számunkra, magyarok számára?

Először is: csigavér, higgadtság, stratégiai nyugalom. Ebben a helyzetben például nem szabad Ukrajnát felvenni az Európai Unióba – ezzel ugyanis a háborút is behoznánk.

A második feladat, hogy minden tőlünk telhetőt meg kell tenni a békéért. Magyarország hatalmi és diplomáciai lehetőségei nyilvánvalóan korlátozottak, ezért a mi dolgunk az, hogy a régiónkban stabilizáljuk a békét. Akivel csak lehet, békeszövetségeket kell kötni. A szerbekkel és a szlovákokkal már megtörtént, és a csehekkel, a lengyelekkel, az osztrákokkal és a románokkal is meg fogjuk kötni.

A harmadik, legfontosabb feladat: fel kell készülnünk arra, hogy ha háború lesz, mi kimaradjunk belőle. A kimaradás nem egyszerűen bejelentés, hanem tudás, felkészültség, stratégia kérdése. Mindez öt pilléren nyugszik.

Először: mind az öt nagyhatalmi központtal jó kapcsolatban kell lennünk. Ma az USA-val, Kínával, Oroszországgal, Indiával és a türk világgal rendben vagyunk. Egyedül Brüsszellel nem – de ez sem rajtunk múlik. Minden nagyhatalomnak érdeke kell hogy legyen a magyar siker, vagyis senki ne legyen érdekelt a meggyengítésünkben.

Másodszor: legyen erőnk megvédeni magunkat. A honvédelmi kiadások elérték az 1750 milliárdot. Katonai ipari központokat hoztunk létre szerte az országban, helikoptereket, szállítógépeket vettünk, fejlesztjük a szárazföldi haderőt is. Precíziós, technológiai fölényt biztosító hadseregre van szükség.

Harmadszor: legyen válságállóságunk, önellátásunk – energiában, élelmiszerben, hadiiparban és digitális képességekben is. Itt különösen kiemelkedő a mesterséges intelligencia területe: ez minden iparágat átalakít. Ezt nem bízhatjuk Brüsszelre – Magyarországnak önálló képességeket kell kiépítenie, regionális szinten is.

Negyedszer: humánerőforrás-fölény, régi nevén kultúrfölény. Az oktatásra és a felsőoktatásra arányosan mi költünk a legtöbbet Európában. Három magyar egyetem a világ legjobb 2%-ában van, és kilenc az első 5%-ban.

Ötödször: legyen hosszú távú nemzeti terv, amely átnyúlik ciklusokon és generációkon is. Ennek központi gondolata, hogy nem zárkózhatunk be egyetlen blokkba sem. Katonailag a Nyugat részei vagyunk, de gazdaságilag a Kelethez is kapcsolódnunk kell. Ez nem nyitottság – ez egyensúly.

A magyar külpolitika vezérlőelve ma is: maradjunk ki a háborúból. Ehhez viszont nem elég a jó szándék – ehhez stratégia, kapacitás, szövetségek és vízió kell.

Higgadtság, béke, felkészülés – ez a magyar út. Hajrá, Magyarország!