A Panyi-művek újabb népmeséi

Panyi Szabolcs azt állítja, hogy sokan távoznak a magyar kutatóintézetekből, mert bizonytalannak érzik a jövőjüket. Az a vicc, hogy ez nemhogy nem igaz, hanem éppen az ellenkezője az igaz:

A különböző szervezetekkel beszélgetve az a kép rajzolódik ki, hogy soha nem jelentkeztek még ennyien a kutatói ösztöndíjprogramokra – sem itthonról, sem külföldről. A fiatal kutatók olyan helyeket keresnek, ahol valódi vita, intellektuálisan pezsgő közeg és szólásszabadság van – ezt ma Magyarországon megtalálják. Sőt, a magyar kutatók is egyre több neves intézmény közül választhatnak, és fel is nőtt egy olyan generáció, amelyik osztozik a nemzeti értékekben, de otthonosan mozog a nemzetközi közegben is.

A magyar–amerikai kapcsolatok erősebbek, mint valaha – különösen a jobboldalon. Egyre több közös program, meghívás és szakmai együttműködés valósul meg. Azok a külföldiek, akik most távoznak Magyarországról, nem menekülnek, hanem hazatérnek és előrelépnek. Az elmúlt hónapokban több Magyarországon dolgozó kutató és szakértő került fontos pozíciókba a Trump-adminisztrációban és a meghatározó think tankek környezetében.

Megértem, hogy ez idegesíti a liberális oldalt, hiszen a rendszerváltozás óta ebben a versenyben ők jártak az élen. Ennek is leáldozott. De ezért nem ránk kell haragudni, hanem saját magukra. Lejáratási akciókat meg azért nem érdemes indítani, mert az ember könnyen kinevetteti magát. Most ez történt szegény Panyi úrral is.