Nem fogjuk hagyni, hogy Ukrajna tönkretegye a magyar gazdákat!

A napokban újabb szakaszukba léptek az Európai Unió és Ukrajna közötti szabadkereskedelmi tárgyalások. Brüsszel és Kijev azzal a jelmondattal jelentette be a megegyezésüket, hogy az mindkét fél számára kölcsönös előnyökkel jár majd.

Csakhogy a valóság ezzel szemben az, hogy a tervezet komoly versenyhátrányba hozza az európai és azon belül a magyar gazdákat. Az ukrán mezőgazdasági termékekre ugyanis nem vonatkoznának azok a szigorú előírások, amelyeket az uniós tagországokban be kell tartani.

Így például, ha szabad utat kapnak az ukrán mezőgazdasági termékek, azokat jóval olcsóbban lehet majd értékesíteni, mint az uniós tagországokból érkezőket, mert nem kell annyi előírásnak megfelelniük. Ez nemcsak azért veszélyes, mert ellenőrizetlen áruk lephetik el az uniós piacot, hanem azért is, mert a tagországok gazdái ebbe előbb vagy utóbb belerokkannának.

A magyar gazdáknak is be kell tartaniuk az állatjóléti, környezetvédelmi és minőségi normákat. Ukrajna 2028-ig kapott türelmi időt az előírások betartására, addig pedig – ígéretük szerint – fokozatosan fogják bevezetni azokat. De ha ez mégsem így alakulna, akkor annak – jelen állás szerint
– semmilyen következménye nem lesz.

A kormány továbbra is megvédi a magyar gazdákat, és fenntartja az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó nemzeti importtilalmat.

Ezzel szemben az ellenzék, élén a Tisza Párttal, jól láthatóan nem akar foglalkozni a magyar gazdák helyzetével, és inkább Ukrajna mielőbbi uniós csatlakozásán dolgozik. A Tisza Párt agrárpolitikusa például egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy a hazai termelők jobban teszik, ha felkészülnek arra, hogy olcsó ukrán mezőgazdasági termékek fognak érkezni a piacra.

Búcsú Kincses Elődtől.

Ma Marosvásárhelyen Orbán Viktor miniszterelnök úrral búcsúzunk Kincses Elődtől, aki kiemelkedő szerepet játszott a diktatúra bukása után az új demokratikus rend kialakításában.

A magyar mezőgazdaság szerepe az Európai Unióban

Ma délután ebben a témában meghirdetett kerekasztal beszélgetésen vettem részt Máriakálnokon, ahol Ondré Péterrel, az Agrármarketing Centrum…

Amikor Brüsszelben nem látják a fától az erdőt, avagy az ukrán jogállamisági szemfényvesztés mesterfoka.

👉 Míg Brüsszel felállva tapsolja Ukrajnát a csatlakozási tárgyalások során elért eredményeiért…

Tartom a szavam
3 hónapja bejelentettem, Pátyon Lázár János is megerősítette.
Felújítjuk a Pátyot Telkivel összekötő utat!🤝
A beruházáshoz a kormány a szükséges 1,7 milliárd forintot biztosítja.
A…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média