Március óta tart a kábítószer-kereskedők és terjesztők elleni hajtóvadászat. Indokolt, szükséges és eredményes is eddig.
„A magyar politika a globalisták vadászterülete lett” – ezért kell új alapokra helyezni az Európai Uniót
A Mandiner és a XXI. Század Intézet közös budapesti vitafóruma világossá tette: egyre többen ismerik fel Európában, hogy az EU jelenlegi formája nem fenntartható. A részt vevő politikai gondolkodók és döntéshozók – köztük Alice Weidel, Schmidt Mária, Mario Nawfal és Harald Vilimsky – szerint az unió jövője csak erős, szuverén nemzetállamok együttműködésére épülhet.
„Az EU jelenlegi formájában nem működik, új alapokra kell helyezni a nemzetek szövetségét” – hangsúlyozta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) társelnöke Budapesten. A konferencia résztvevői szerint itt az idő a patrióta fordulatra, amely visszaadja Európának a valódi demokratikus önrendelkezést.
A teljes adás elérhető a Mandiner Youtube-csatornáján!
Link a hozzászólások között. 
/posztok.hu




“Boldog ovisok” - ez volt a pályázatuk címe! 
A Magyar Falu Program támogatásával új játszóelemeket telepít a patonai oviudvaron a Rábapatonai Óvodásokért Alapítvány.
Szívből gratulálok!

A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, a hazai turizmus egyik motorja.
️