️ Brüsszel megint a régi, jól ismert kommunista trükkhöz nyúlt: azzal vádolja politikai ellenfeleit, amit ő maga követett el. Miközben évek óta a korrupció vádjával támadja a konzervatív, szuverenista kormányokat, addig maga az Európai Unió intézményrendszere bűzlik a visszaélésektől. Ezt most már a liberálisok sem tudják letagadni.

👉 A Politico cikke részletesen bemutatja, hogyan működik a büntetlenség és következmény nélküliség kultúrája Brüsszelben: nepotizmus, összeférhetetlenség, titkos megállapodások, egymás kinevezése, luxusajándékok – és ha valaki lebukik, kerülőúton kap újabb kényelmes pozíciót. Közben persze átláthatóságról, jogállamiságról és elszámoltathatóságról szónokolnak – másoknak.

👉 A fejétől bűzlik a hal: az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen körül is súlyos gyanúk merültek fel. Nem véletlen, hogy a máig nem ismert a Pfizerrel kötött rekordméretű vakcinaszerződés háttere, melyet SMS-ben tárgyalt le az EB elnöke.

👉 Az, hogy egymás után derülnek ki a korrupciós ügyek (egyebek mellett „Pfizer-gate”, „Huawei-gate”, „Katar-gate”), jelentősen aláássa az európai polgárok bizalmát az európai intézményrendszerben.

👉 Magyarország nem kér a kettős mércéből, a politikailag motivált vádaskodásból és az átláthatatlan brüsszeli liberális korrupciós hálózatból.

Brüsszelnek talán előbb saját háza táján kellene rendet tennie, mielőtt másokat leckéztet.

1️⃣ Háborúban áll,
2️⃣ Nem tudjuk, hol húzódnak a határai,
3️⃣ Nem tudjuk, mekkora a lakossága,
4️⃣ Újjá kell építeni,
5️⃣ Nem képes finanszírozni a hadserege fenntartását,
6️⃣ Az oda küldött fegyverek…

Egyeztetve az Idősek Tanácsával és meghallgatva idős honfitársaink javaslatait, a kormány az árréscsökkentés mellé külön segítséget ad. 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt fognak kapni a nyugdíjasok…

Vannak pillanatok, amelyekre örökre emlékezni fogunk. Ez az este pontosan ilyen volt.

Nem volt egyszerű az út, de együtt megcsináltuk! Harminchatszoros bajnokok vagyunk!

Köszönöm mindenkinek, aki…

Most már az is nyilvánvaló, hogy a Tisza Párt a nyilvánosság előtt aktívan összejátszik az ukrán titkosszolgálattal a Magyarország ellen irányuló lejárató műveletükben.

Magyarország békéjét és…

A legjobb és legrosszabb amerikai elnökök
Kik voltak eddig az USA legjobb és legrosszabb elnökei? Végignézzük!

00:00:00 - Start
00:02:48 - Bill Clinton
00:04:59 - Warren G. Harding
00:05:58 - Woodrow Wilson
00:06:49 - Herbert Hoover
00:08:01 -…


Az ukrán titkosszolgálat új lejárató kampányba kezdett!

Azért támadnak bennünket, mert a kormány nemet mond Ukrajna uniós tagságára!

Az ukránok a közösségi médiában fake newst, hamis posztokat…

Cziráki Martin szakaszvezetőt egy ország ismerhette meg a Kiképzés sport-realityn keresztül.
Ami egy versenynek indult számára, az tegnap hivatássá érett.

Egy kiváló kiképző meghatározó személy marad az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média