Brüsszelben ismét támadást intéztek a szólásszabadság ellen.
Az MCC Brusselsrendezvényét tegnap reggel szélsőséges antifa aktivisták próbálták megzavarni, megfélemlítve a résztvevőket és a rendezvény…
Nocsak! Elítélte az Európai Unió Bírósága Ursula von der Leyent a Pfizergate-ügyben.
Most kiderül, hogy von der Leyen asszony önmagával szemben is ugyanolyan harciasan képviseli-e az átláthatósági követelményeket, vagy sem.
️ A Európai Unió Bíróságának ítélete értelmében ugyanis az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságnak nyilvánosságra kell hoznia a bizottsági elnökasszony és a Pfizer vezérigazgatója levelezését a koronavírus-járvány alatti kétes vakcinabeszerzések ügyében.
Az ügy előzménye, hogy a The New York Times kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz az üzenetek nyilvánosságra hozatala érdekében, von der Leyenék azonban elutasították azt – a neves amerikai lap pedig nem hagyta annyiban, és perelt. A Bizottság arra hivatkozva tagadta meg a lap kérelmét, hogy a szóban forgó üzenetek nem léteznek
, a The New York Times viszont bizonyítékokkal támasztotta alá az ellenkezőjét, így az uniós dokumentumokhoz való hozzáférésről szóló rendelet alapján a Bizottságnak hozzáférést kellene biztosítania a Pfizergate-hez kapcsolódó üzenetekhez.
Mindenesetre figyelemre méltó, hogy miközben Magyarországot folyamatosan korrupciós vádakkal támadja a brüsszeli elit, magukkal szemben közel sem olyan szigorúak, és az alapvető átláthatósági követelményeknek sem kívánnak megfelelni.
Brüsszelben ismét támadást intéztek a szólásszabadság ellen.
Az MCC Brusselsrendezvényét tegnap reggel szélsőséges antifa aktivisták próbálták megzavarni, megfélemlítve a résztvevőket és a rendezvény…
Tőzsdei csengetés
Erősítjük a magyar tőzsde regionális szerepét.
️
Magyarország földgázellátásának gerince a Török Áramlat, melynek a jelentőségére az elmúlt időszak eseményei még inkább rávilágítottak.
Belgrade Energy Forum
Hazánk komoly fenyegetéssel néz szembe - jelentette ki
Kocsis Máté a nemzetbiztonsági bizottság ülése után.
Célunk világos: szigorúbb szabályok, hatékonyabb fellépés – hogy minden állat megkapja azt a védelmet, amit megérdemel
Újabb lépést tettünk az állatok védelméért: Ovádi Péter állatvédelemért felelős…
Részletek a kommentben 
Vége a dalnak: a bíróság szerint Von der Leyennek nyilvánosságra kell hoznia a Pfizer-üzeneteket!
️ Brüsszel már régóta a korrupció fővárosa! Miközben a brüsszeli bürokraták éveken keresztül…
Szombathelyi látogatásom során nemcsak előadást tartottam a Kereszténydemokrata Esték sorozatban, hanem interjút is adtam a vaol.hu-nak.
A beszélgetésben szó esett a Hungary Helps - Magyarország segít
Ötven év. Két emberöltő.
Mégis, mintha csak tegnap lett volna, hogy a Ferencváros történelmet írt, és bejutott a Kupagyőztesek Európa Kupájának döntőjébe.
Ma pedig itt ülünk egy asztalnál azokkal, akik…
Ukrán lejáratókampány Magyarország ellen. Szijjártó Péter arról, mi áll a háttérben.