Nem is azt mondta, nem úgy értette, ez csak egy magánvélemény...tipikus baloldali hárítások.
Nem dőlünk be neki! 
Jelenleg a hazánkra leselkedő legnagyobb veszély az Ukrajna gyorsított csatlakozásáról szóló uniós terv.
Az esetleges ukrán csatlakozással példátlan mértékű gazdasági terhek hárulnának a tagállamokra: a becslések szerint Ukrajna integrációja összesen 2500 milliárd euróba kerülne az Európai Uniónak.
Ukrajna újjáépítésének költsége önmagában 1000 milliárd euróra tehető, míg az ország működtetéséhez további, legalább 100 milliárd eurós éves kiadás társulna.
A kohéziós és agrárforrások átcsoportosítása nyomán Magyarország nettó befizetővé válna, a magyar gazdák pedig évente akár 7 milliárd eurótól esnének el – gazdálkodónként átlagosan mintegy 3 millió forintnak megfelelő összegtől.
Eközben az unió versenyképessége tovább romlik, az energiaárak az amerikai és kínai szintek többszörösére emelkedtek, az európai gazdaság pedig strukturális válságban van.
Ukrajna gyorsított csatlakozási folyamata minden eddigi uniós gyakorlattal szembemegy, és az a célja, hogy a választópolgárok ne tudjanak beleszólni a döntésbe. Magyarország szempontjából ez nem elvi vita, hanem nagyon is valós veszély.
A magyar kormány tehát világos álláspontot képvisel: nem lehet szó arról, hogy Magyarország olyan uniós tervet támogasson, amellyel a saját gazdasági mozgásterét, agráriumát és fejlesztési lehetőségeit áldozná fel egy beláthatatlan következményekkel járó geopolitikai projektért.
A következő időszak egyik legfontosabb tétje tehát az, hogy Magyarország meg tudja-e őrizni az önrendelkezését ebben a kérdésben – vagy sodródik tovább mások döntéseinek következményeivel.
Erről beszéltem a VOKS 2025 országjáráson Győr-Moson-Sopron vármegyében, Nyalkán. Felkészül: Mátészalka!
Nem is azt mondta, nem úgy értette, ez csak egy magánvélemény...tipikus baloldali hárítások.
Nem dőlünk be neki! 
Tegye fel a kezét, akit meglepett, hogy a Tisza Párt Ukrajna csatlakozása mellett döntött
️
Április 16. a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja
Ha Ukrajna csatlakozik, az uniós pénzünk Kijevben landol #fidesz #fideszfrakció #fideszpress #politika #politikaitartalom #politikus #magyarpolitika #csakafidesz #stb…
Utolsó búcsút vettünk ma Wachsler Tamás
volt országgyűlési képviselőtől, a Honvédelmi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkárától.
️
Brüsszel gyorsítópályán venné fel Ukrajnát az Európai Unióba.
👉Ez beláthatatlan következményekkel járna az európai, így a magyar gazdaság számára.
️Ukrajna uniós tagsága a következő évek egyik…
-Rogán Antal-
Pressman nagykövetet
két dolog érdekelte, Ukrajna és az LMBTQ jogok.
Öröksége itt maradt, az ellenzéket is csak ezek érdeklik. Link a kommentben. 
A CÖF által szervezett tüntetés résztvevői - ahogy az sejthető is volt - elfogadhatatlannak tartják a Tiszás Kollár Kinga nyilatkozatát. Az mindenki számára egyértelmű, hogy Brüsszel és Magyar Péterék…
Itt egy értékes tudás a Tisza Pártról
️