Több vezető német politikus is a szankciók újragondolását sürgeti – írja a Financial Times. A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) meghatározó szereplője, Michael Kretschmer, Szászország miniszterelnöke szerint az Oroszország elleni büntetőintézkedések „inkább Európát gyengítik, mint Vlagyimir Putyint”. Ezért szerinte párbeszédet kellene kezdeményezni az együttműködések újraindításáról a gazdaság és az energiaellátás terén.

Hasonló hangot ütött meg korábban a CDU-s Thomas Bareiß is, aki úgy fogalmazott, hogy „az embargók előbb-utóbb megszűnnek, és természetesen a gáz újra áramolhat”. Nemrég pedig azzal kapcsolatban érkeztek német sajtóértesülések, hogy már megkezdődtek a tárgyalások az Északi Áramlat 2 vezeték újraindításáról.

Korábban csak azt lehetett hallani, hogy
– „az orosz hadsereg mosógépekből szereli ki az alkatrészeket, az orosz ipar térdre zuhan […], ez az ár, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök fizet a háborúért. Megmaradnak a szankciók, ebből nem engedünk” (Ursula von der Leyen);
– „[…] szankciókat kell kivetni az orosz olajra és gázra” (Charles Michel);
– „a szankciók jelentős nyomást gyakorolnak az orosz gazdaságra. Nem szabad alábecsülnünk az EU erejét” (Kaja Kallas);
– „az, hogy Orbán Viktor az Oroszország elleni szankciók ügyében blokkolta az EU-tagállamok többségének akaratát, egész Európában nagy felháborodást váltott ki. A jövőben Orbán nem tarthatja majd túszként az egész EU-t. Nem szabad hagynunk, hogy a blokkolók diktálják a tempót" (Manfred Weber).

A szankciópárti kórustól még hosszasan lehetne idézni. Kretschmer nyilatkozata azonban arra mutat rá, hogy a német és az európai közéletben korábban tapasztalható szankciópárti egység egyre jobban megtörni látszik.

Magyarország már a kezdetektől azt az álláspontot képviselte, hogy a szankciók legalább akkora károkat okoznak az európai gazdaságnak, mint Oroszországnak, és ezért csak előzetes hatástanulmány után lett volna szabad bevezetni őket, rendszeres utólagos felülvizsgálat mellett. Azzal, hogy Brüsszel nem így járt el, tovább mélyítette Európa versenyképességi válságát. Eljött az ideje, hogy az európai vezetőknek ismét Európa legyen az első!

️ Kiállunk Marine Le Pen mellett!

Két év múlva elnökválasztás lesz Franciaországban. A legnépszerűbb és legesélyesebb jelölt Marine Le Pen és a Patriótákhoz tartozó Nemzeti Tömörülés, akit most…

Ukrajna uniós tagsága további milliókba kerülne minden magyar családnak. Erről csak mi dönthetünk, ezért indítunk véleménynyilvánító szavazást és ezért indulunk országjárásra.

Menczer Tamás

magyar - egyenlítői-guineai külügyminiszteri sajtótájékoztató

Sajtótájékoztató Gebran Bassillal, a libanoni Szabad Patrióta Mozgalom elnökével

TV2 MOKKA

Kiegészítő nyugdíjemelést fizetünk, erre a célra több mint 9️⃣0️⃣ milliárd forintot különítettünk el. Ez az átlagnyugdíj esetén 3️⃣9️⃣.6️⃣0️⃣0️⃣ forintot jelent. 2010-ben kötöttünk egy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média