👏Salvini elnök úr ma átvehette az európai nemzetek védelmezőinek járó Hunyadi János-díjat

Salvini köszönőbeszédében hangsúlyozta, hogy „ebben a teremben itt van Európa jövője. […] Viktor nagy harcos, nagy példa mindannyiunk számára. Azt gondolom, hogy az egyik legfelvilágosultabb ember".

A díj azért is kerül jó helyre, mert Hunyadi és Salvini ugyanannak a küzdelemnek a harcosai. Az a küldetés, amelyet ma Matteo Salvini vállal, ugyanabból a forrásból fakad, mint amit egykor Hunyadi is képviselt. Mindkettőjüket ugyanaz az erkölcsi parancs vezeti: Európa határait meg kell védeni!

Erre szükség is van: soha nem látott tömegek árasztják el Európa területét. 2015 óta 9 millió illegális migráns érkezett Európába. Pont, ahogy Soros György 9 éve eltervezte: évente 1 millió. A Soros-terv nemcsak létezik, de sajnos működik is. Mi, magyarok viszont megállítottuk a migrációt a déli határainkon, Salvini elnök úr pedig a tengeren vetett véget az inváziónak.

️Mindeközben az Atlanti-óceán túloldalán patrióta átrendeződés zajlik. Európában a veszély nem hárult el. A migrációt is propagáló liberálisok ide, Brüsszelbe vették be magukat. Ha nem cselekszünk időben, Európa a szemünk láttára hullik darabjaira.

A brüsszeli liberális elit tehát nem maradhat a helyén. Európának új, patrióta vezetésre van szüksége, amely nem a saját hatalmát építi, hanem a nemzetek Európáját erősíti.

A kábítószer kereskedők és használók elleni küzdelemben a rendőrség minden hasznos információt vár a 24 órán át hívható, ingyenes 06 80 555 111-es telefonszámon.

Vissza kell vennünk a nemzetek Európáját, vissza kell vennünk az elkobzott nemzeti hatásköröket, ki kell szorítani a Soros-hálózatot Európából, ki kell szorítani a korrupt dollárokat és eurókat -…

A kábítószerbűnözés elleni fellépés társadalmi összefogást igényel. Ez nem csak a rendőrség dolga. Március 1-e óta megmozdult a társadalom. Számos bejelentés érkezik, működik az ingyenes telefontanú…

️Matteo Salvini, Olaszország miniszterelnök-helyettese kapta a 2025-ös Hunyadi díjat a keresztény Európa védelmében tett érdemeiért!
️A díjat Orbán Viktor Magyarország miniszterelnök úr adta át!
👏👏�…

A brüsszeli liberális elit ideje lejárt. A jövő a Patriótáké! Mi képviseljük a változást Brüsszelben és egész Európában.

A célunk, hogy érvényesítsük az emberek akaratát és olyan irányba tereljük az…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média