2️⃣0️⃣1️⃣8️⃣ óta, megállás nélkül járjuk a falvakat!
A Magyar Falu Programot ugyanis a falvakban élőkkel folytatott párbeszéd alakítja.
Most épp Észak-dunántúli célok felé tartunk.
Hajrá, falvak és…
Visszatér a világpolitika a józan ész vágányára
️Öles léptekkel haladunk a béke felé:
Donald Trump megnyitotta a béketárgyalások folyamatát és felvette a kapcsolatot az orosz elnökkel. A kommunikációs csatornák megnyitása amerikai oldalról a háború kezdete óta a legfontosabb lépés volt a béke előmozdítása érdekében.
Peter Hegseth, amerikai védelmi miniszter pedig Brüsszelben jelentette ki az Európai Unió tagállamai számára, hogy ha a nyugat-európai országok folytatni akarják a háborút, azt saját költségen kell megtenniük, ezen túlmenően Amerika nem tartja realisztikus célnak, hogy Ukrajna visszatérjen a 2014-es állapotokhoz és végül Ukrajna NATO-tagsága szóba sem jöhet.
Vagyis a helyzet a következő:
Orbán Viktor korábbi számtalan figyelmeztetése ellenére Brüsszel egy olyan háborúba vonta be az nyugat-európai országokat, amelyet nem képesek megnyerni, de Amerika nélkül még csak finanszírozni sem.
Az Orbán Viktor által tavaly júliusban az EU vezetőinek küldött (és kiszivárgott) levélben a magyar miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy Donald Trump elnökké választásával meg fognak indulni a béketárgyalások – és ha Európa továbbra is háborús hangulatban izzik, akkor a békefolyamat során nélküle, a feje fölött fognak döntést hozni a nagyhatalmak.
Soha nem késő meghozni a jó döntéseket. De érdemes leszögezni, hogy ha Biden elnök 3 évvel ezelőtt zászlajára tűzte volna a béketeremtést, akkor százezrek életét óvhatták volna meg, az EU gazdasága nem lenne romokban, Ukrajna a béketárgyalások idején jobb pozícióban lenne és nem költött volna a Nyugat dollár százmilliárdokat egy olyan háborúra, amivel kapcsolatban az elejétől kezdve teljesen világos volt, hogy nem lehet megnyerni.
Az amerikai béketörekvésekre a háborúpártiak táborában sokan keserű pirulaként tekintenek. A nyugat-európai vezetők sorban adják ki a felháborodottnál felháborodottabb nyilatkozataikat - állításuk szerint nélkülük nem lehet tárgyalni. Már hogyne lehetne, pont ez történik.
Nem újabb nyilatkozatokra van szükség, hanem erőre, jó vezetésre és okos diplomáciára. Ezt a konfliktust a harctéren nem, csak a tárgyalóasztalnál lehet nyugvópontra juttatni.
2️⃣0️⃣1️⃣8️⃣ óta, megállás nélkül járjuk a falvakat!
A Magyar Falu Programot ugyanis a falvakban élőkkel folytatott párbeszéd alakítja.
Most épp Észak-dunántúli célok felé tartunk.
Hajrá, falvak és…
Donald Trump hivatalba lépésével elkezdődött a béketárgyalások előkésztése, a magyaroknak ez jó hír - mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.#fidesz #fideszfrakció…
Az Európai Unió rosszul van szervezve, így nem tud megmaradni.
Ha nem történik valami alapvető változás, akkor nem kell támadni kívülről, szétesik magától is. Két dolgot azonnal tenni kell: az…
Magyarország volt itt a jó ösvényen.
Nekünk nem Európáról kell gondolkodnunk, hanem Magyarországról.
Mert mi nem európaiak vagyunk elsősorban, hanem magyarok. Azért vagyunk európaiak, mert magyarok vagyunk.
Tehát a magyar érdek az első.…
Ha ez így megy tovább, és Brüsszel nem változtat, akkor az Európai Uniónak kampó.
👍Jól haladnak az új közösségi tér kiviteli munkálatai Nágocson!
👉A cél az, hogy az új épület minél több és sokszínűbb programkínálattal szolgálhassa a helyi közösség erősítését.
🤝Erről is…
Ha ez így megy tovább, és Brüsszel nem változtat, akkor az Európai Uniónak kampó.
Jó reggelt, Magyarország! 2025.02.14.
Az amerikai elnök jött, átvágja a gordiuszi csomót, és békét teremt. Már telefonon beszélt az orosz elnökkel.