Az Öböl-menti országok az elmúlt évtizedekben a sivatag homokjából emelkedtek a világ egyik vezető hatalmi centrumává. Minden meghatározó ország és nagyhatalom itt kopogtat, és gőzerővel építi a pénzügyi, energetikai és gazdasági együttműködéseket. Magyarország számára nagyon fontos kitörési pont lehet, ha ebben a versenyfutásban helyzetbe tudja hozni magát. Ezért jöttünk Abu-Dzabiba.

Több Öböl-menti országgal is folyamatosan lépünk egyről a kettőre az együttműködések építésében. Most az Egyesült Arab Emírségekkel is lehetőség nyílt a stratégiai együttműködésre. Több közös van bennünk, mint gondolnánk: ők sem akarnak új hidegháborút, ők is hisznek a konnektivitásra épülő külpolitikában; sőt, ők is szívesen működnek együtt az európaiakkal, de nem kérnek a liberális ideológiai agymosásból és kioktatásból. Hazánk számára ezért az Emirátusok fontos partner, aki ráadásul hajlandó és képes is jelentős forrásokat mozgósítani a Magyarországgal való együttműködés fejlesztéséhez.

Egyes magyar politikai szereplők persze csak a hisztériakeltésben érdekeltek. Képletesen szólva, tőlük aztán egész Magyarország barnamezős terület maradhatna, amelyet korábban éppen ők hagytak lepuszulni, aztán ki akarták mutyizni, és a megújítását most álhírek alapján kritizálják.

Mi eközben egy erős, rendezett és magabíró Magyarországot építünk, lefektetve az új gazdaságpolitikánk alapjait, amely garantálja majd Magyarország további fejlődését, a gazdasági növekedést, az emelkedő béreket, a vállalkozások szintugrását – azaz a magyar középosztály megerősödését.

Ma Mohamed bin Zájeddel, Abu-Dzabi uralkodójával, az Egyesült Arab Emírségek elnökével találkoztunk.

A nemrég zárult magyar elnökség egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy adjuk vissza a tagállamok kezébe az uniós döntéshozatal irányítását.

Világrendszerváltás, brüsszeli elszigeteltség, az MCC…

Ugyan a magyar elnökség már véget ért, de Magyarországnak és a magyaroknak van mit tenniük.

Újra naggyá kell tennünk Európát, de ehhez az Európai Uniónak változnia…

A kormány a Tej Terméktanáccsal egyeztetett a növekvő tejtermékárak miatt. Kormányzati beavatkozás várható az eltérő kiskereskedelmi árrések miatt!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média