Halimba nagyszerű példája annak, hogy egy cselekvő közösség mindig megtalálja a boldogulás lehetőségét! A helyi iskolai konyha felújítása is azt bizonyítja, hogy öröm együttműködni egy olyan település…
Az épített örökség gondozása olyan befektetés, amely a múlt örökségét és a jövő tehetségeit kapcsolja össze. A szombathelyi MCC leendő képzési központja, a Takáts-ház felújítása nemcsak egy történelmi épület újjáélesztését jelenti, hanem egy modern oktatási és közösségi tér létrehozását is.
Az MCC szombathelyi képviselete az ikonikus Takáts-ház épületében kap új otthont!
A teljeskörű felújítás már idén elkezdődhet, és célja, hogy a város egyik meghatározó oktatási, kulturális és közéleti színterévé váljon.
"Azt gondoljuk, hogy az a környezet, amiben eltöltik mindennapjaikat, ahol a kollégák dolgoznak, a fiatalok nevelkednek, az meghatározza azt, hogy milyen emberek lesznek, milyen személyiségük lesz. Az épített környezet az igenis része lesz annak a kultúrának, azoknak a mindennapoknak, amelyek később jellemzik őket." - fejtette ki Szalai Zoltán főigazgató az MCC álláspontját az épített örökségvédelem fontosságáról.
Orbán Balázs az MCC kuratóriumának elnöke nyilatkozatában kiemelte, hogy fontos szempontnak tartják az épületkiválasztási folyamatok során, hogy olyan létesítményeket keressenek az MCC központjainak, ami értéket szimbolizál és ad át a jövő generációinak.
Halimba nagyszerű példája annak, hogy egy cselekvő közösség mindig megtalálja a boldogulás lehetőségét! A helyi iskolai konyha felújítása is azt bizonyítja, hogy öröm együttműködni egy olyan település…
Az Mathias Corvinus Collegiumnál az erőforrásainkat arra használjuk, hogy négyzetre emeljük a magyar tehetséget. Világlátott, a magyarok ügyét nemzetközi szinten képviselni képes, a tehetségét idehaza…
Célunk, hogy megerősítsük a magyar gazdaság gerincét jelentő kkv-szektort, egyúttal dinamizáljuk és növekedési pályára állítsuk a nemzetgazdaságot.
2️⃣0️⃣2️⃣5️⃣-ben összesen 7️⃣2️⃣0️⃣0️⃣ milliárd forintot fogunk költeni a nyugdíjasok 
kifizetésére. Itt nem állunk meg
️ Vizsgáljuk, hogy a Vidéki Otthonfelújítási Programot
, hogyan tudjuk…
Aki politikai tőkét álhírek szakmányban történő gyártásával próbál szerezni, az ne csodálkozzon, ha később ezeket a fejére olvassák.
👇👇
2025-ben új támogatásokkal fogjuk segíteni a mezőgazdasági termelőket, emellett következetesen védjük az érdekeiket és a versenyképességüket.
Már elindult a Demján Sándor Program, amely a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások támogatását tűzte ki célul
️
Részletek a dsprogram.hu oldalon.
Magyarország szuverén ország.
Nem tűri, hogy mások diktáljanak neki.
Ennyi.
Példaértékű Ferenc pápa elkötelezettsége a béke irányába. Az egyháznak óriási szerepe van a mai világ kihívásaival való küzdelemben.
️
Ezt mi nem fogjuk hagyni!