Martonyi János életművével kijelölte a polgári Magyarország alapjait, megmutatva, hogy a politikai összefogás mellett a közélet, az intézmények és a társadalmi kultúra polgári átalakítására is szükség van.

Külügyminiszterként elévülhetetlen érdemei voltak hazánk nyugati integrációjában és uniós csatlakozásában, valamint Magyarország első EU-elnökségének levezénylésében.

A Polgári Magyarországért Alapítvány alapításában játszott szerepe, valamint családja értékőrző munkája a kommunizmus legsötétebb éveiben is bizonyította elkötelezettségét a polgári értékek mellett.

Hálásak vagyunk mindazért, amit a polgári Magyarországért tett, és gratulálunk a Polgári Magyarországért Díjhoz!

99%-os egyetértés a nemzeti konzultációban:
Magyarországon a magyar családokat kell továbbra is támogatni, nem pedig a migránsokat, ahogyan
azt Brüsszel elvárná.

Az uniós biztos pénzmosási botrányáról nem lehet határozat, Azerbajdzsánról és Kirgizisztánról viszont lesz.
Működésben a néppárti-baloldali nagykoalíció.

A mostani baloldal épp úgy egyházellenes, mint elődeik!

Újabb szeretetcsomagok kerültek jó helyre, ezúttal Gödön.

Göd polgármesterével, Kammerer Zoltánnal adtuk át a csomagokat.

Mert adni jó, adni öröm!

Soltész Miklós államtitkár úr tartott fórumot Kiskunfélegyházán.

A békénk a határokon túl kezdődik - magyar katonák a béke szolgálatában!

️ A mai napon az Országgyűlés megszavazta az EUFOR missziós szerepvállalásunkról szóló beszámolót, elismerve katonáink Európa…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média