Az emberek változást akarnak az európai politikában, amelyet a jobboldali pártoktól várnak. A Patrióták éppen ezt képviselik!- Gál Kinga
Periféria helyett központi hellyé tesszük Magyarországot.
Orbán Viktor átadta Sopronban az M85-ös gyorsforgalmi út befejező szakaszát, mellyel újabb ponton jött létre közvetlen kapcsolat az osztrák határ és a teljes magyar autópályarendszer között.
Ma 103 éve Sopron és a környező falvak példát mutattak a nemzethez való hűségből. Ők már akkor értették, hogy mi, magyarok nem törődhetünk bele abba a sorsba, amit idegen hatalmak akarnak ránk erőltetni. Nem sodródhatunk a civilizációs határvonalak mentén perifériára. Mi abban hiszünk, hogy Magyarország csak akkor tud fejlődni, ha képes kihasználni kedvező földrajzi helyzetét. Ha nem elzárja, hanem összeköti magát az őt körülvevő világgal.
Amikor a nemzeti kormány 2010-ben megkezdte a kormányzást, stratégiai terveink között szerepelt, hogy véget vetünk az elmúlt évszázadok szétszakítottságának. Elhatároztuk, hogy központi helyet csinálunk abból, ami a hidegháborúban még periféria volt. Feltesszük Magyarországot a térképre, Európa közepére.
Ehhez fejlesztenünk kellett az ország úthálózatát is. Az elmúlt 15 évben több mint 4200 milliárd forintot fordítottunk közúti fejlesztésekre. Jelenleg kilenc 2x2 sávos gyorsforgalmi út éri el az országhatárt, tíz éven belül ez a szám 19-re emelkedik. Így minden szomszédos ország elérhető lesz nemcsak autópályán, de gyorsforgalmi úton is.