HM kadétokat köszöntöttem a még pár napig tartó Magyar-Török Kulturális Évad keretén belül.

Mindenkit joggal háborít fel a Till Tamás meggyilkolásának ügyében fennálló jogi helyzet, mely alapján az elkövető elévülés miatt azért úszhatja meg az emberölés bűncselekményének következményeit,…

A karácsonyi ajándékok egy része már úton van!

Büszke vagyok arra, hogy kollégáimmal együtt idén is több mint 350, gyermekotthonban élő gyermeknek tesszük szebbé ajándékokkal a karácsonyt.

A magyar békemisszió folytatódik. Orbán Viktor a héten járt Floridában és találkozott Donald Trumppal, járt Vatikánban, ahol találkozott a Szentatyával, a mai napon pedig Vlagyimir Putyinnal tárgyalt…

A válságok korában újra szükség van arra, hogy egyetértési pontokat alakítsunk ki, megfogalmazzuk közös céljainkat.

A nemzeti konzultáció kitöltésével dönthetünk a jövőnkről.

Dönthetünk arról, hogy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média