Zöld-fehér erő, piros-fehér-zöld mezben! 
A mai napot Bécsben töltöttük, ahol az IWM Humántudományi Intézet zártkörű konferenciájára kaptam meghívót. Az esemény szervezője Ivan Krastev, a nemzetközileg elismert politológus, az Európai Külkapcsolati Tanács (ECFR) alapító elnökségi tagja, a ,,A fény kialszik - A liberális demokrácia válságáról’’ című könyv szerzője.
A Krastev által vezetett beszélgetés fókuszában az ukrajnai konfliktus állt. Az eseményen Carl Bildt, Svédország korábbi miniszterelnöke is részt vett.
Magyarország továbbra is híve annak, hogy a párbeszédet folytatni kell, mert hisszük: az ukrajnai háborús konfliktusnak kizárólag a tárgyalóasztal mellett lehet megoldása.
Zöld-fehér erő, piros-fehér-zöld mezben! 
Mindegy, mit csinál Európa, mi összeraktuk az első nagy akciótervet, amellyel óriási lendületet fogunk adni a magyar gazdaságnak.
Az akcióterv három ponton avatkozik be:
megfizethető lakhatás,…
👉Békei Tamás, Szólád újonnan megválasztott polgármestere látogatott meg irodámban, ahol fejlesztési elképzelésekről, megoldandó feladatokról, és a jövőbeli együttműködésünkről egyaránt egyeztettünk.
Ma este
magyar-holland
a Puskásban
20:45-től szóljon hangosan a Ria, Ria, Hungária 
Esti műszak, etetés ❤️



❤️Imádom őket
️
Falvaink felvirágoztatása, a vidéki Magyarország megerősítése mindannyiunk közös érdeke. 
Már körvonalazódik a vállalkozások erősítését szolgáló gazdasági program is. Mire számíthatnak a kis- és középvállalkozások
Csináljunk új európai stratégiát az orosz-ukrán háború megállítására.
️A Satyananda Yoga Alapítvány által működtetett jógaközpontban jártam Szóládon.
👉A két hektáros területen elhelyezkedő központot Magyar László és kollégái adományokból tartják rendben és folyamatosan…
Újabb fejlemények a Karmelitából