️Az elmúlt évtizedekben Kína felemelkedett, gazdasági éllovassá vált. A magyar kormány kifejezetten jól tette, hogy nyitott Ázsia felé, mert a világ gazdasági erőegyensúlyának átrendeződése minket igazol. Hszi Csin-ping közelgő látogatása is azt mutatja, hogy működik a magyar konnektivitásstratégia, a találkozó pedig további horizontokat nyit az együttműködésben.

Mi most sem a közvélemény-kutatási adatokkal molyolunk. Sokkal inkább azzal, hogy az ország több száz pontján fórumokon beszéljünk a mostani választás rendkívüli tétjéről.

A személyesen találkozásoknál…

Ennek az új zászlónak az átvétele a területvédelmi rendszer megújulását és erősödését jelképezi, amely a hagyományos és modern védelmi képességek összhangját hangsúlyozza a Magyar Honvédségben.…

Magyarországot kétszer kényszerítették bele olyan háborúba, ami tragikusan pecsételte meg az ország jövőjét, méretét, területét, népességét és gazdasági erejét. Nem fogjuk hagyni, hogy harmadszor is…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média