Az első negyedévben még gyengélkedett a magyar gazdaság, de áprilistól talpra állhat - OECOFOCUS

Előzetes várakozásokhoz képest kedvezőbb lett a hazai GDP az idei első negyedévben (a tavalyi utolsó negyedévhez viszonyítva), bár ezzel együtt is harmadik negyedéve technikai recesszióban van a magyar gazdaság. Negyedéves alapon 0,2%-kal, míg a tavalyi év első negyedévéhez képest 1,1%-kal csökkent a hazai gazdaság teljesítménye az idei első negyedévben (kiigazított adatok). Az Európai Unión belül Litvániában mind éves, mind negyedéves alapon jelentősebb mértékben esett a GDP az idei első negyedévben, továbbá Németországban és Csehországban is az előző év azonos időszakához képest csökkent a gazdasági teljesítmény. Ausztriában, Hollandiában és Írországban negyedéves viszonylatban zsugorodott a gazdaság. Magyarország várhatóan elkerüli a teljes gazdaságot sújtó, tartós visszaesést idén, a második negyedévtől már korrekció jöhet a gazdasági teljesítményben, és kitapintható lehet egy szerény növekedés.

Fontos kiemelni, hogy a technikai recesszió mint közgazdasági kifejezés elsőre nem hangzik túl jól, ugyanakkor a magyar gazdaság esetén jelenleg ez inkább stagnálást (szinten maradást) jelent. A technikai recesszió még nem jelent tartós és hosszú távú visszaesést. Ennek egyelőre az esélye van meg, érdemben azonban még nem látható komolyabb reálgazdasági visszaesés a gazdaságban.

A KSH közlése szerint a gazdasági teljesítmény csökkenéséhez legnagyobb mértékben az ipar járult hozzá. A visszaesést mérsékelte a mezőgazdaság és a szolgáltatások jó teljesítménye. A szolgáltatások növekedéséhez főként az egészségügy járult hozzá, megközelítve a koronavírus-járvány előtti szintet.

Az ipari termelés az első negyedévben 3,1%-os visszaesést mutatott az előző év azonos időszakához képest. Azonban több kedvező jel is mutatkozik a hazai ipar teljesítményét illetően. Egyrészt a legnagyobb súllyal rendelkező járműgyártásban január-március között 16,7%-kal bővült a kibocsátás. Másrészt márciusban nőtt a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok új rendelésállománya (+6,3%), ezen belül az új exportrendelések 10,2%-kal nőttek (a belföldiek 13,4%-kal visszaestek). Továbbá az összes rendelésállomány március végén 7,5%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. Az áprilisi felmérésében a GKI is kiemelte, hogy „a készletekről és az exportrendelésekről alkotott vélemény valamivel jobb lett” az iparban. Mindezek az jelentik, hogy a kilátások biztatóak a szektorban.

A kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben visszaesést mutatott (éves szinten mérve -9,5%), mely mögött elsősorban a magas árak és visszaeső reálbérek miatti lakossági fogyasztási korrekció húzódik meg. Ugyanakkor pozitív képet mutat a hazai munkaerőpiac, várható az év további részében is a (nominális) keresetek jelentős bővülése a tavalyi évhez képest. Az infláció második félévben várt dinamikusabb lassulása ezzel összefüggésben az év vége felé ismét elhozhatja a reálbérek növekedését, mely fellendítheti a lakossági fogyasztást és megtakarítást egyaránt.

Az Oeconomus és más elemzői várakozások szerint is a második negyedévtől helyreállás kezdődhet a magyar gazdaság teljesítményében, ismét élénkülhet az aktivitás. A tavalyi aszályos időjárás rányomta a bélyeget a mezőgazdaságra, azonban várakozások szerint az idei év kedvezőbb teljesítményt hozhat az ágazatban. Továbbá az energiaárak is normalizálódtak, és ha nyár végén ismét turbulencia lenne, az várhatóan nem lenne a tavalyi évhez hasonlítható mértékű; mindez pedig pozitív hatással lehet az energiaintenzív szektorok teljesítményére.

Elemzői várakozások az idei évre (-0,5%)-(+1,0%) közti átlagos GDP-változást jeleznek előre, jövőre pedig már 2,5-4,3% között szóródnak az éves átlagos növekedésre vonatkozó várakozások. Az Európai Bizottság tavaszi előrejelzése szerint idén 0,5%-os, jövőre pedig 2,8%-os GDP-növekedést láthatunk Magyarországon. Azonban továbbra is fennállnak kockázatok a gazdasági teljesítmény előrejelzését tekintve. A forgatókönyveket átírhatja több tényező is: a háború elhúzódása, a világgazdasági növekedés további lassulása, a reálbérek, a megtakarítások, a beruházások és a fogyasztások alakulása. Fontos még ezeken túl a fogyasztói hangulat és a gazdaságba vetett hit alakulása is.

Az Eurostat közlése szerint az Európai Unióban negyedéves alapon 0,2%-kal bővült a gazdaság az idei első negyedévben, míg éves szinten, vagyis 2022 első negyedévéhez viszonyítva 1,2%-os gazadsági növekedést regisztráltak. Országok szintjén vizsgálva, az előző év azonos időszakához képest hazánk mellett csökkent a GDP Németországban (-0,1%), Csehországban (-0,2%) és Litvániában (-3,6%). Hasonlóan, nem egyedülálló a negyedéves alapon, vagyis a tavalyi utolsó negyedévhez mért GDP-visszaesés az Európai Unióban, mivel Magyarország mellett (-0,2%) Ausztriában (-0,3%), Hollandiában (-0,7%), Írországban (-2,7%) és Litvániában (-3%) is mérséklődött a gazdasági aktivitás az idei első negyedévben.

Az Európai Bizottság a hét elején tette közzé friss előrejelzéseit, mely szerint a 2022-es 3,5%-ot követően 2023-ban 1%-kal, 2024-ben pedig 1,7%-kal bővülhet az EU gazdasága éves szinten. Magyarországon 2023-ra az uniós növekedésnél alacsonyabb (0,5%), 2024-re pedig magasabb (2,8%) gazdasági bővülést vár a Bizottság.

Miután többen azt írták az előző posztomhoz, hogy a fényképen szereplő, Karácsony Gergellyel kerékpározó hölgy nem a felesége, hanem az anyukája, ezért hoztam egy nyaralós családi képet.
Nos, a hölgy a…

A legutóbbi videóm alatti kommentszekcióból:
- Ebből a videóból megtudtuk hogy az a “szemét ukrán elnök Zelenszkij támadta meg a békés Putyin elnök bácsit”
- Valóban? Idézze!
- Az egész videóból, ahogy…

Esős napon is csak vidáman! A Megafon ereje és sikere a közösségben rejlik, vagyis bennetek! Nem hallgatunk, elmondjuk a véleményünket.

Köszönjük, hogy mindig számíthatunk rátok!

Hogyne lenne hálózat?!
Már második napja vannak itt a brüsszeli balosok, hogy gyalázzák a hazánkat.
Ma a parlamentbe is ellátogattak, hogy bizottsági üléseken vegyenek részt.
Ott volt Daniel Freund is…

️Visszatérnének az Európai Parlamentbe a brüsszeli korrupciós botrány főszereplői.

Az EP volt szocialista alelnöke nem érzi, hogy megbukott volna, sőt háziőrizetének feloldását kérné és folytatná…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média