Mennyire nyitott a magyar gazdaság? - OECOBRIGHT

A kereskedelem/bruttó hazai össztermék arányszám jó indikátora lehet egy ország gazdasági teljesítményének és a világgazdaságba való integráltságának. A magas arány azt jelzi, hogy az ország nagymértékben függ a nemzetközi kereskedelemtől, míg az alacsony arány arra utal, hogy az ország gazdasága viszonylag zárt. Az arányszám értékét az adott ország éves nemzetközi áruforgalmi összértékének (export + import) és a GDP-jének a hányadosával lehet kiszámolni.

A magas kereskedelem/GDP arány egyszerre jelezheti egy ország gazdaságának az erősségét és a kitettségét is. Egyrészt azt jelzi, hogy az adott ország jól integrálódott a világgazdaságba, ami hozzáférést biztosíthat az áruk és szolgáltatások nagyobb piacához, valamint a különböző országok adottságaikhoz mérten láthatják el termelési folyamataikat. Emellett azonban a magas GDP-arányos kereskedelem a kitettség jele is lehet, ugyanis az ország sebezhetőbb a külső sokkhatásokkal szemben: a globális kereslet hírtelen visszaesése vagy az ellátási láncok megszakadása.

Ezzel szemben az alacsony GDP-arányos kereskedelem is kettős jelentéssel bírhat. Az alacsony érték egyszerre jelentheti a nemzetközi áruforgalmi zártságot és a számottevőbb belső fogyasztást. Előbbi esetben ugyan az adott ország ellenállóbb a külső sokkoknak, de a kereskedelemmel járó gazdasági lehetőségekből is kimarad. A jelenlegi globalizált gazdasági rendszerben a nemzetközi kereskedelem a növekedés és a fejlődés fontos hajtóereje, a globális áruforgásba kevésbé integrált országok hátrányos helyzetbe kerülnek. Alapegyenlete szerint a GDP a belföldi fogyasztás (a köz- és a magánszférát is beleértve), a beruházás és a nemzetközi termékforgalom egyenlegének összege. A fejlett gazdaságú országokban az alacsony érték nem a zártságukat, hanem a belső fogyasztás relatíve nagy arányát jelenti. Ez a jelenség megfigyelhető Franciaországban, Németországban, az Egyesült Államokban vagy Kínában. Luxembourg az egyik legalacsonyabb mutató-értékkel rendelkező ország az Európai Unióban. Emögött nyugat-európai miniállam kedvező adózási szabályai állnak, amelyek sok vállalatot vonzott az ország területére, amelyek uniós tevékenységük után az országban fizetik be terheiket, ezzel felhajtva a GDP-t.

Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) adatbázisa alapján összeállított Európai Uniós rangsorban Magyarország az ötödik helyen áll. A kereskedelem GDP arányosan Franciaországban a legkisebb (44%), míg Szlovéniában a legmagasabb (186%). A nyugat-európai országok között kivételnek számít Belgium (181%) és Hollandia (158%). Ez a Rotterdam-Antwerpen hatásnak köszönhető. A két város kikötőjén keresztül folyik az európai országok tengeri kereskedelmének számottevő része, így a reexport következtében számos árucikket itt, nem pedig a kiindulási- vagy célországban vámolnak el, ami torzulást okoz a kereskedelmi statisztikákban. A rotterdami árukikötő a Los Angeles-i után a világ második legforgalmasabb, nem ázsiai hajódokkja. Bár 2021-ben a GDP mindössze 1,55 százalékát adta a mezőgazdaság, Hollandia az Egyesült Államok után a világ második legnagyobb élelmiszerexportőre. Szemben Nagy-Britannia gyarmatbirodalmával, a Holland Birodalom nem a kontrollált terület bővítésén fáradozott, hanem a stratégiailag fontos, kereskedelmi útvonalak mentén elhelyezkedő pontokon építettek erődöket. A 17-19. század között a holland kereskedelem pár ritka árucikk közel teljes kereskedelmi kontrolljára épült. Ilyen termék volt például a fűszerek, gyémántok és egyéb luxuscikkek. Ez a stratégia a jelenkorban is megmaradt, a legfejlettebb mikrochipek gyártásához szükséges litográfus gépeket a világon egyedül a holland ASML vállalat gyártja. 2021-ben a 17,53 millió fő lakosságú ország az 1,03 ezer milliárd dolláros GDP-jével a világ 17. legnagyobb gazdaságával rendelkezett, ugyanakkor azonban a világ ötödik legnagyobb exportőre is volt.

A Közép-Kelet-európai régió országai két csoportra oszlanak; a Bulgáriából, Lengyelországból, Ausztriából, Horvátországból, Németországból és Romániából álló kategória tagnemzeteinek gazdasága az elmúlt három évben kisebb mértékben lett része a nemzetközi áruforgalomnak. Ezzel szemben hazánk mellett Szlovénia, Szlovákia és Csehország gazdaságára lehet tekinteni nyitott gazdaságként. Mind a négy utóbbi ország esetében a teljes - exportot és importot is magában foglaló - nemzetközi termékforgalom éves összértéke 2017-től meghaladja az adott évi GDP 150 százalékát.

Az 1989-1990-es rendszerváltási hullám és a szocialista keleti blokk felbomlását követően a régió több országa esetén megfigyelhető a kereskedelem GDP-hez viszonyított arányának csökkenése. Emögött az addig kialakult kereskedelmi kapcsolatok felbomlása, és a nyugatorientált kereskedelem kiépülése áll.

A balti államokkal ellentétben Ukrajna és Belarusz nem tudta jelentős mértékben kihasználni a nemzetközi kereskedelemmel járó előnyöket. Ukrajna 1992-óta politikai instabilitással és gazdasági válságok sorával küzdött, ami hatással volt nemzetközi gazdasági kapcsolataira is. Ennek következtében az országban a kereskedelem a bruttó hazai össztermék mindössze 70 százalékáért felelt 2021-ben, ami a régióban a legalacsonyabb arány. Ezzel szemben Belaruszban a kereskedelem GDP-hez viszonyított aránya felzárkózott a balti államok szintjére, az 1990-es évek egyik legalacsonyabb szintjéről. Belarusz azonban jelentősen függ a legnagyobb kereskedelmi partnerétől, Oroszországból. 2021-ben az ország kivitelének 46 százaléka, termékbehozatalának pedig 55 százaléka folyt Oroszországgal.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk friss tartalommal.

Ne grillezz az erkélyeden gázpalackról!

Attól, hogy a sörben van víz is, hab is és szén-dioxid is, még nem az a legjobb oltóanyag.

Attól, hogy a kihűlt parázs belefér a műanyag hulladékos zsákba (van…

A #CPACHungary egy jó példa arra, hogy mi, konzervatívok is képesek vagyunk mozgósítani és együtt harcolni az értékeinkért – nyilatkozta André Ventura, a portugál CHEGApárt elnöke a CPACHungary-n.…

A tanácsadók foglalkoztatása is része a Gyurcsány-féle hazafias kötelezettségeknek.

Nyugodjunk meg, a kenyér helyett a kést tartó kézre húzott kesztyű, a fénykard szorongatása és a többi bakfék dolog…

A KÖZLEKEDÉSI KULTÚRA NAPJA

Nyílt napot tartott a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Kecskeméten május 11-én. A közlekedési kultúra napja alkalmából rendezett programokat a Bács-Kiskun…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média