Elérhettük a munkanélküliség természetes rátáját Magyar...

Elérhettük a munkanélküliség természetes rátáját Magyarországon? - OECOFOCUS

Elértük vajon azt a munkanélküliségi szintet, ami alá a munkanélküliség már nem csökkenhető? Ezt nevezik "természetes munkanélküliségi rátának", és lényegében ez egyfajta plafont jelent: aki alatta van, feltételezhetően már nem kíván részt venni a munkaerőpiacon. A munkaerőpiac jól vizsgázott Magyarországon a pandémia, az európai háború és az abból következő energiaválság időszakában és a mutatók bizakodásra adnak okot a 2023-as recesszió elkerülése kapcsán is.

Az utóbbi időben viszonylag sok szó esik Magyarországon arról, hogy a növekvő infláció, a gazdasági lassulás, a költségvetési hiány növekedése, és egyébként a külső gazdasági körülmények leginkább negatív irányú változása ellenére továbbra is feszes a munkaerőpiac, 4,7 millió fővel rekord szintet ér el a foglalkoztatás, és 3,9 százalékkal sok éves csúcsot dönt a munkanélküliség alacsony mutatója. Ennek ellenére viszonylag kevés szó esik arról, hogy a munkanélküliség szintjének van egy ún. természetes rátája, amelynél egyszerűen már nem lehet alacsonyabb a mutató. Elérhette a munkanélküliség természetes szintjét Magyarország? Egyáltalán van értelme ezzel foglolkozni? Ezekre a kérdésekre keresi a választ ez a rövid bejegyzés.

A munkanélküliéségnek számos változata létezik. Már az alap közgazdaságtani érvelés is ismeri a szezonális, a struktúrális, a technológiai, a surlódásos (frikciós), önkéntes és konjunktúrális kategóriákat. Azonban a kategoriázálások gyakran összemosódnak, összekeverednek. Az önkéntes munkanélküliség mint fajta azonban jól sejteti, hogy a munkaerőpiacnak mindig is vannak olyan szereplői, akik önszántukból nem vállalnak munkát. A döntés mögött sokszor az áll, hogy az egyénnek van jövedelme (örökség, nyeremény, stb.), így nincs szüksége arra, hogy klasszikus értelemben vett foglalkoztatott legyen. Ennek, illetve az egyéb változatok tükrében látható, hogy nincs olyan munkaerőpiaci helyzet, amikor mindenki dolgozik egy gazdaságban, így valójában nem fordulhat elő olyan szituáció, amikor a munkanélküliség mutatója zéróra vált.

Létezik viszont az ún. természetes munkanélküliség szintje, amely azt feltételezi, hogy a munkanélküliség egy meghatározott szint alá már nem csökkenthető. Tanulmányok bizonyították, hogy az USA-ban a 2000-es évek elején ez az érték 4,5-5,5 százalék volt. Magyarországon azonban 2022 decemberében 3,9 százalék volt a munkanélküliség mutatója, így a felületes érvelés arra mutathat rá, hogy idehaza már elértük a munkanélküliség természetes rátáját és azt nem lehet tovább csökkenteni. Ennél azért jóval komplexebb a kérdés, így érdemes alaposabban is körüljárni.

️ A munkanélküliség természetes rátája az a munkanélküliségi ráta, amely minden növekvő és egészséges gazdaság sajátosságá, más megközelítésben, a munkanélküliség természetes rátája csak a súrlódásos, a strukturális, illetve bizonyos értelmezések szerint az önkéntes munkanélküliséget tartalmazza, a konjunktúrális munkanélküliség abban nem jelenik meg. Ezen kívül a munkanélküliség természetes rátája két másik fontos magyarázó fogalomhoz is kapcsolódik: a teljes foglalkoztatottsághoz és a potenciális (reál) GDP-hez. A gazdaságban akkor beszélhetünk teljes foglalkoztatottságról, ha a tényleges munkanélküliségi ráta megegyezik a természetes rátával. Amikor a gazdaság eléri a teljes foglalkoztatottság szintjét, a (reál) GDP megegyezik a potenciális (reál) GDP-vel. Ezzel szemben, ha a gazdaság a teljes foglalkoztatottság szintje alatt van, a munkanélküliségi ráta nagyobb, mint a természetes munkanélküliségi ráta, és a (reál) GDP kisebb, mint a potenciális. Ellenkező esetben, ha a gazdaság a teljes foglalkoztatás szintje felett van, akkor a munkanélküliségi ráta alacsonyabb, mint a természetes munkanélküliségi ráta, és a (reál) GDP nagyobb, mint a potenciális. A potenciál feletti működés, egyáltalán nem, vagy csak rövid ideig lehetséges, mivel ez az erőforrások túlzott használatát (overemployment) és ezek között a munkaerőbázis kimerítését is jelenti.

Ezen a ponton érdemes azonban rámutatni, hogy a gazdasági termelékenység váratlan elmozdulásai erőteljesen befolyásolhatják a munkanélküliség természetes rátáját. A gazdaságban a bérek szintjét a munkavállalók termelékenysége határozza meg. Ha egy vállalkozás többet fizet az ott dolgozóknak, mint amennyit a termelékenységük indokolna, akkor a vállalkozás csődbe megy. Ezzel szemben, ha egy vállalkozás a dolgozóknak a termelékenységüknél kevesebbet szeretne fizetni, akkor a versenyképes munkaerőpiacon más vállalkozásoknak megéri felvenni ezeket a munkavállalókat, és többet fizetni nekik. A munkaerőpiac azonban nem egészen rugalmas és a bérek termelékenységi szinthez való igazítása általában nem történik gyorsan és zökkenőmentesen. A béreket a versenyszféráben általában évente egyszer-kétszer vizsgálják felül (lásd az utóbbi évek béremeléseit). Ráadásul sok modern munkakörben nehéz egyéni szinten mérni a termelékenységet. Mivel a termelékenységet nehéz egzakt módon mérni, a béremeléseket gyakran a termelékenységgel kapcsolatos közelmúltbeli tapasztalatok alapján határozzák meg; ha a termelékenység mondjuk évi 2%-kal nőtt, akkor a bérek is hasonlóan emelkednek. Ha azonban a termelékenység váratlanul megváltozik, az egy ideig befolyásolhatja a munkanélküliség természetes rátáját. A munkanélküliség átlagos szintje általában valamivel magasabb lesz, ha a termelékenység csökkenésnek indul, és általában valamivel alacsonyabb lesz, ha a termelékenység váratlanul magas. Azonban idővel a bérek végül igazodnak a termelékenység szintjéhez.

A gazdaságpolitika is erőteljes hatással lehet a munkanélküliség természetes rátájára. A munkaerőpiac kínálati oldalán a munkanélkülieket megcélzó intézkedések befolyásolhatják, hogy az emberek mekkora hajlandósággal keresnek és találnak munkahelyet. Példaként, ha egy munkavállaló, aki elveszíti az állását, bőséges munkanélküli segélyt kap, akkor a munkanélküliség alternatív költsége alacsonyabb, és a munkavállaló kevésbé lesz hajlandó új állást keresni. Az ilyen jellegű támogatások hossza is kiemelt fontosságú. Az a gazdaság, amely nagylelkű segítséget nyújt a munkanélkülieknek, de példaként három hónap után elengedi a segélyezettek kezét, kevésbé ösztönözheti a munkanélküliséget, mint az a társadalom, amely ugyan kevésbé bőkezű, de akár hosszabb ideig tartó segítséget nyújt. Ezzel szemben az álláskereséshez vagy átképzéshez nyújtott állami támogatás bizonyos esetekben arra ösztönözheti a munkavállalókat, hogy hamarabb visszatérjenek a munka világába.

️ A kormányzati politikának a társadalompolitikán keresztül hatása lehet a munkaerőpiacra és a szakszervezetek is érdemben befolyásolhatják a vállalatok munkaerő-felvételi hajlandóságát. Abban az esetben, ha a kormányzat megnehezíti a vállalkozások beindítását vagy működését azáltal, hogy fokozódnak az adminisztratív terhek, akkor elnehezül a munkaerő felvétele. Akkor továbbá, ha szociálpolitikai szempontok érvényesülnek és a túlzott támogatások és kedvezmények miatt rugalmatlanná válik a munkaerőpiac, akkor növekszik a munkanélküliség természetes rátája. Abban az esetben, ha a kormány megnehezíti a munkavállalók elbocsátását, a vállalkozások úgy reagálhatnak, hogy csak a feltétlenül szükséges munkaerőt veszik fel, mivel a további munkavállalóknak az elbocsátása költséges és nehézkes lenne. Lényeges még az is, hogy a magas minimálbér eltántoríthatja a vállalkozásokat attól, hogy alacsonyan képzett munkaerőt vegyenek fel. Ez is a munkaerőpiac rugalmatlansága irányába hathat.

Ezekből a példákból láthattuk, hogy számos olyan intézkedés van, amely megváltoztathatja a munkaerőpiac rugalmasságát és ezáltal hat a természetes munkanélküliségi rátára is. Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy a természetes munkanélküliségi rátát meghatározó gazdasági, társadalmi és politikai tényezők idővel változhatnak is, ami azt jelenti, hogy a munkanélküliség természetes rátája is változhat. Tanulmányok bizonyítják, hogy például az USA-ban a 2000-es évek elején a természetes munkanélküliségi ráta 4,5–5,5 százalék körül mozgott, mely alacsonyabb érték, mint a korábbiakban megfigyelt. Ennek magyarázatára pedig a következő okok szolgálhatnak.

(1) Az internet új eszközt nyújtott az álláskeresők számára, és ennek segítségével könnyen szerezhető információ a különböző cégeknél lévő állásokról. Az internetes keresés sokkal egyszerűbb és olyan közösségi oldalak, mint például a LinkedIn, megváltoztatták az álláskeresés folyamatát is.

(2) A munkaerő-kölcsönző és toborzó ágazat növekedése is hozzájárult a munkanélküliség természetes rátájának csökkentéséhez. Az 1980-as évek elején az USA-ban az összes munkavállaló csak körülbelül 0,5%-a dolgozott munkaerő-kölcsönzőkön keresztül; a 2000-es évek elejére ez a szám 2% fölé emelkedett. A munkaerő-kölcsönző irodák állást biztosíthatnak a munkavállalóknak, amíg állandó munkát keresnek. Sok munkavállaló számára az ideiglenes állás valójában egy lépcsőfok az állandó állás felé, így az ideiglenes állások számának növekedése a súrlódásos munkanélküliséget is érdemben csökkentheti.

(3) Az USA-ban a „baby boom generáció” idősödése azt jelenti, hogy amíg az 1970-es években viszonylag magas volt a fiatal munkavállalók aránya a gazdaságban, amikor a "boomerek" beléptek a munkaerőpiacra, addig ma már viszonylag magas a munkavállalók átlagéletkora. A középkorú munkavállalók pedig sokkal nagyobb valószínűséggel maradnak a már bejáratott munkahelyükön, mint a fiatalabbak, ez a tényező pedig ugyancsak csökkenti a munkanélküliség természetes rátáját.

Mi a helyzet azonban Európával és benne Magyarországgal? A magasabb jövedelmű európai gazdaságok mércéje szerint az USA természetes munkanélküliségi rátája viszonylag alacsonynak tűnik. Ennek pedig az lehet az oka, hogy nagyjából az 1970-es évek óta számos európai gazdaságban megfigyelhetünk olyan országokat, ahol a munkanélküliségi ráta 10 százalék közelében mozog. Ezek a mutatók azért magasabbak, mert Európában a munkaerő-kereslet és -kínálat mögött meghúzódó intézményi feltételek eltérőek, és a munkanélküliség sokkal magasabb természetes rátát eredményezett. Számos európai országban figyelhetjük meg a bőkezű jóléti és munkanélküli segélyek kombinációját, valamint olyan szabályok halmazát, amelyek többletköltségeket rónak a vállalkozásokra a munkaerő-kölcsönzés, vagy éppen leépítés terén. Számos országban előírják a cégeknek, hogy az elbocsátás előtt hónapokkal előre értesítsék a munkavállalókat, és jelentős végkielégítést vagy átképzési csomagot is biztosítaniuk kell elbocsátásuk után. Az ilyen jellegű törvények elnehezítik a munkaerőpiacot és rugalmatlanná teszik a munkaerő felvételt, vagy éppen az elbocsátást. A 2000-es évek elején és egészen napjainkig is megfigyelhető, hogy számos európai országban jellemzően magasabb az USA-hoz hasonlított munkanélküliségi szint, amely még a gazdaságok látványos ütemű növekedése mellett is megmaradt. Ennek okát pedig leginkább abban láthatjuk, hogy számosak azok a szabályok, amelyek magas természetes munkanélküliségi rátához vezetnek. Ezt nem tudja ellensúlyozni az a tény, hogy az idősödő európai kontinensen világviszonylatban is magas a medián életkor, amely egyértelműen a természetes ráta csökkenése irányába hathatott volna.

Magyarországon számos tényező alakította és alakíthatta a munkanélküliség természetes rátáját. Ezek közül néhányat érdemes kiemelni: 2010-től kezdődően fokozatosan épült ki a munkaalapú társadalom, melyben nagyívű adócsökkentések valósultak meg. A kormányzati politikából kiolvashatók a néhai amerikai elnök, Ronald Reagan szavai, amikor idehaza azt hallhatjuk, hogyha munka van minden van. Csökkentek a járulékok, egykulcsos lett a személyi jövedelemadó, bevezették a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó mentességét, egyre nagyobb teret nyer a nyugdíj melletti munkavállalás, nemzetközi összehasonlításban is egészséges hosszúságú a munkanélküliségi segély folyósításának időszaka. A medián életkor is növekedett és 2021-es adatok szerint 43,6 év, amely ugyancsak a természetes ráta csökkenésének irányában ható tényező. Idehaza is internetalapú az álláskeresés és a közösségi oldalak is fontos szerepet töltenek be a munkaerőpiac rugalmasságának javításában. A pandémia alatt már láthattuk jeleit a megnövekedett rugalmasságnak. Összességében azonban nehezen tudnánk amellett érvelni, hogy idehaza elértük/elérhettük a munkanélküliség természetes rátáját, ugyanis egy mozgó célpontról van szó. Növekedett a munka termelékenysége és az utóbbi években számos intézkedés a nagyobb munkaerőpiaci rugalmasság megteremtésének irányába mutatot. Ezek között pedig egyértelműen találhatunk olyanokat is, amelyek eredményeként ma már rekordalacsony, 3,9%-os a munkanélküliség mutatója, több szektorban már-már kimerülni látszanak a munkaerő tartalékok, így gyanítható, hogy idehaza is csökkent a munkanélküliség természetes rátája.