Mi köze a libáknak a távol-keleti országok gazdasági fe...

Mi köze a libáknak a távol-keleti országok gazdasági fejlődéséhez? - OecoBright

Japán második világháború utáni, és az ázsiai kistigrisek elmúlt négy évtizedben lezajlott csodaszerű gazdasági fejlődése sok ország számára vágyott mintaként szolgál. A távol-keleti államok felzárkózási modelljére a repülő libák fejlődési pályaként szoktak hivatkozni. A libák V-alakú röpte hasonlít az országok fejlődési hierarchiájára, akik fokozatosan egyre nagyobb hozzáadott értékű termékek gyártására specializálódtak, követve a vezetőt. Az elnevezést először az 1930-as években Kaname Akamatsu közgazdász használta, aki azonban a modellben még mellőzte a mögöttes elméletet, csupán Japán régiós vezető szerepére koncentrált. Szélesebb körben, immár a közgazdasági háttérrel kiegészülve az 1960-as évek elején angol nyelven írt cikkek révén terjedt el, amikor a Japán gazdasági csoda világhírnévre tett szert. Emellett az 1980-as évek legendás japán külügyminisztere, Saburo Okita is nagy szerepet vállalt az elmélet népszerűsítésében. A modell kiváló eszköz a szemléltetésre, és sikeressége nyilvánvaló. Az ázsiai kistigrisek az 1970-es években még az egyik legfejletlenebb országok voltak az egy főre jutó bruttó hazai termék tekintetében, mára azonban a világ vezetői az innováció, a várható élettartam és az életszínvonal vonatkozásában.

A modell a térség felzárkózásának folyamatát és iparosodását mutatja be három aspektust vizsgálva: intra-ipari, inter-ipari és nemzetközi szempont. Az intra-ipari nézőpont alatt a termékek ágazaton belüli fejlődését és pluralizációját értik. A fejlődési pálya ezen szakaszát a termelés diverzifikációja és racionalizációja jellemezi. Például a textiliparon belül a gyapotruhák helyét fokozatosan átvették a magasabb hozzáadott értékű és minőségibb gyapjútermékek. Az inter-ipari szempont a szektorokon átívelő fejlődést jelenti, vagyis amikor új iparágak jönnek létre. Az utolsó aspektus pedig a fejlődési modell nemzetközi terjedése.

Az egyes árucikkek fogyasztási igényét először mindig behozatalból fedezték, majd átálltak a belső termelésre, önellátásra és importhelyettesítésre. Végül ezt követte az exportálási fázis, amikor a termelési kapacitás már meghaladta a belföldi keresletet. Akamatsu szerint a centrum-periféria relációban a fejlődő ország alapárucikkeket exportál, és ipari fogyasztási termékeket importál. Példaként a modern textilipar termékei először a centrumországban terjedtek el, majd exportjuk révén átkerültek a környező perifériás országokba. A központi országban a kiviteli tevékenység a vagyonfelhalmozódást, munkaproduktivitás és a reálbérek növekedését okozta. A vezető gazdaságban a súlypont eltolódása a fogyasztási alapárucikkektől a szofisztikáltabb, magasabb hozzáadott értékű termékek felé, illetve a munkaintenzív termeléstől a tőkeintenzív termelés felé elsősorban a munkaerőköltségek emelkedése miatt ment végbe. Az alacsony produktivitást igénylő egyszerűbb gyártási folyamatokat áthelyezik a régió kevésbé fejlett, olcsóbb országaiba. A következő körben megismétlődik ez a lépés, így a regionális hierarchia mentén a tömegcikké váló termékek gyártása fokozatosan lefelé vándorol a fejlett központtól a fejlődő félperiféria felé, onnan pedig tovább a perifériába. A régió országaiban szembetűnő a munkamegosztás, Dél-Koreában például a textilipar teljesen átköltözött a környező, kevésbé fejlett országokba, átadva a helyet ezzel más iparágaknak. A fejlődés végső szakaszában a fejlett ország már főleg csak tőkét exportál, ami a folyó fizetési mérleg egyensúlytalanságát okozza.

️ Hagyományosan két minta szerint alakul a gazdaságok határokon átívelő összekapcsolódása. Vertikális felosztottság mellett a gyarmatosító ország és az erőforrásként szolgáló gyarmat között hierarchikus a kapcsolat, és a követő ország lemaradva fejlődik. Ezzel szemben áll a horizontális felosztottság, mint például az Európai Unió, ahol a hasonló kultúrájú és fejlettségi szintű országok egymás mellé rendelve, párhuzamosan fejlődve hasonló gazdasági szerkezetet alakítanak ki. A repülő libák modellt a kettő keverékeként lehet leírni. Ázsia országai azonban rendkívül eltérő fejlettségi szinten tartanak, a kulturális különbségekről és a természeti erőforrásokból való ellátottságról nem is beszélve.

A modellben az övezet vezető „libája” Japán, akit mára szorosan követnek az ázsiai kistigrisek; Dél-Korea, Szingapúr, Tajvan és Hongkong. Utánuk következnek az elmúlt évtizedben a tömegcikkeket gyártó üzemeikről elhíresült ASEAN országok: Thaiföld, Malajzia, Indonézia és a Fülöp-szigetek. Végül pedig a térség legkevésbé fejlett gazdaságai: Vietnám, Burma, Kambodzsa, illetve Bhután. A világ második legnagyobb gazdasága, Kína nem illik bele ebbe a sémába, hiszen rendkívül heterogén gazdaságában nagyon eltérőek régióinak fejlettségi szintjei.