A diákhitelezés tendenciái Magyarországon – OecoFocus

🧑‍Az Amerikai Egyesült Államokban nemrégiben elmélyült diákhitel-krízis komoly kérdéseket vetett fel az amerikai felsőoktatási rendszer működésével kapcsolatosan. A diákhitel intézménye az USA-ban, illetőleg szerte a világon, elfogadott és kézenfekvő támogatási forma azon tanulók részére, akik valamilyen okból kifolyólag nem képesek önállóan finanszírozni tanulmányaikat; esetlegesen nem nyertek felvételt államilag finanszírozott képzésekre. A téma aktualitása és relevanciája alapot keletkeztet a hazai diákhitelállomány áttekintésére, rövid írásunkban ezt járjuk körbe.

Magyarországon a 2001-es évtől kezdődően létezik önálló, a „magyar modellre” támaszkodó diákhitel-rendszer. A konstrukció megalkotása során a leghatékonyabb nemzetközi hitelrendszerek eleimei kerültek egyesítésre egy sajátos szerkezet létrehozásának céljából. A magyar hallgatói hitelfolyósító szisztéma a Felsőoktatási Fejlesztési Program keretein belül öltött formát; a korábban a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött egyezmény alapján. A hazai modell középpontjában az esélyegyenlőség és a felnőttképzés előmozdítása, valamint az élethosszig tartó tanulás népszerűsítése és elterjesztése állnak. Mindezen célok eredményes megvalósítására jött létre 2001-ben a Diákhitel Központ Zrt., amely immáron több, mint húsz éve patronálja a hazai felsőoktatásban tanulókat. A 2001-től 2020-ig terjedő időszakban a diákhitelt igénylő hallgatók száma meghaladta az 500 ezret is; a rendelkezésükre bocsátott pénzösszeg pedig hozzávetőlegesen 500 milliárd forintot tett ki. Az eddigi tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy a konstrukció bevált; támogatásán keresztül hatékonyan működik a diákok tehermentesítése.

Az elmúlt évek egyértelműen legnagyobb kihívása, a koronavírus járvány elleni küzdelem nem vetette vissza a különböző diákhitel-variációk iránti keresletet. Sőt, 2020-ban a 2000-es évek eleje óta nem tapasztalt aktivitás volt megfigyelhető e terén. A járványhelyzet kirobbanásának esztendejében a Diákhitel Központ nagyjából 42 ezer új megállapodást kötött, melyeknek kétharmadát a májusban elindított, szabad felhasználású Diákhitel Plusz tette ki. A 2021-es adatok szintén nagy fokú aktivitást tükröznek: tavaly több, mint 33 milliárd forint értékű támogatás került kiutalásra. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a válsághelyzetre és a fokozódó gazdasági nehézségekre való tekintettel a Diákhitel Központ, a Magyarország Kormánya által bevezetett hiteltörlesztési moratóriumot kiterjesztette a diákhitelt felvevők körére is, így a visszafizetési haladék őket is érintette egészen 2022. június 30-ig. Ráadásul a kamatok is igen kedvezően alakultak: A Diákhitel 2 esetében ezek egyébként is 0%-osak voltak, ám a Diákhitel 1 kamatát is sikerült 1,99%-on tartani. Ez utóbbi adat kiugrónak tekinthető, hiszen ilyen alacsony kamatot még sohasem szabtak ki az adott hiteltípus – egyéb iránt nem túl hosszú idejű – fennállása alatt. A Diákhitel 1 kapcsán kiemelendő, hogy a kormány a maximálisan megigényelhető havi támogatási összeget a korábbi 70-ről 150 ezer forintra emelte 2021-ben. Az intézkedés hatása nem maradt el. Akadt például olyan három napos periódus is, amely során körülbelül 500 hallgató kötött szerződést (illetőleg módosított már élő megállapodását) a legmagasabb pénzösszeg megszerzésének céljából.

A 2022-es év adataival kapcsolatosan még korai lenne bármiféle konklúziót levonni, annyi azonban bizonyosan kijelenthető, hogy a gazdasági válság a hitelpiacon is érezteti majd befolyásoló hatásait. A súlyos inflációs nyomás és az ebből fakadó áremelkedés további pénzösszegek felvételére kényszerítheti azokat a hallgatókat és családjaikat, akik nem engedhetik meg maguknak a képzési díj kifizetését, illetve akik nem jutottak be állami ösztöndíjas képzésekre.

👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:
https://www.oeconomus.hu/oecofocus/2021-ben-dinamikusan-bovult-a-lakossagi-hitelezes-kulonosen-a-lakashitelek/

#diakhitel #usa #magyarorszag #kereslet #haboru #inflacio

👨🏽‍🦳 JÓL TELIK A PIHENŐ: Orbán Viktor kisimulva és lebarnulva, láthatóan jó kedvvel tölti a nyaralását az Adriai-tengeren található Ilovik szigetén.
🙏 Jó látni, hogy frissnek és kipihentnek néz ki…

️EDE NEM TÁGÍTOTT A BETEG GAZDI MELLŐL
Egy 80 éves férfi ellátására érkeztek az életmentők egy Pest megyei címre tegnap, ahol egy idős, vak puli nehezítette egy ideig a vizsgálatokat. Amint…

️ISMERT TIKTOKER “RÚGOTT BELE” A MENTŐSÖKBE…KÉTSZER
Bár a mentők maguk is tiktokoznak és jól értik a viccet, sértette a közízlést és a bajtársi közösség nagy részének felháborodását is kivívta magának…

Vegán haljogi aktivisták tüntetnek a fonyódi harcsafesztivál ellen.
Német zoofilek nyilvános tüntetésen követelik az állatokkal való szex legalizálását. Az egyik férfi aktivista - aki kutyáját is…

Galló Béla: Washington sem a renovált orosz közel-külföldet, sem az orosz-európai (különösen orosz-német) energia-frigyet nem akarja.

Stratégáinak nincs ínyére, hogy mialatt saját kontójára védernyőt…

Egyetértek. Pontosan ezért nem értem, hogy a baloldal miért ültette be a zsidózó Jakab Pétert, és a karlendítő Z. Kárpát Dánielt? Tudjátok, ma is velük szerepeltek egy plakáton!

Dobogós helyen a magyar GDP növekedés Európában!

Hiába az elhúzódó háború és a történelmi mértékű aszály, Magyarországon 2022 második negyedévében 6,5 százalékkal növekedett a GDP, 2021 azonos…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média