Más európai országok példáját követve, de nagy késéssel Magyarországon is bevezetik a légiforgalmi adót – OecoGlobus

️Magyarország kormánya – többek között a költségvetés túlzott hiányának elkerülése érdekében – többféle extraprofit adót vetett ki, amely a gazdasági szereplők széles körét érinti. A megszorítások sújtotta ágazatok közé tartoznak a hazánkban működő légitársaságok is. Ez a jelenség azonban korántsem egyedülálló Európában, sőt, a legtöbb ország esetében már hosszabb ideje fennáll hasonló intézkedés. Cikkünkben az egyes európai uniós tagállamok légiforgalmi adóit hasonlítjuk össze egymással.

Az új típusú koronavírus járvány enyhülésének következtében jól láthatóan megnőtt az utazási kedv, így pedig az európai légitársaságok különösen magas, mondhatnánk, rendkívüli nagyságrendű bevételekre tettek szert az elmúlt hónapokban. Az ok: az elhalasztott utazásokat sokan most igyekeznek pótolni.

Ahogyan azt jó néhány nyugat-európai ország példája alátámasztja, a légitársaságok fő szabály szerint az adott járattal utazó személyek száma után fizetnek adó terhet: innen eredeztethető az angol „departure tax” elnevezés is, amely már régóta érvényben van a reptereken, sőt, a végső árnak általában a részét képezi. Ez a gyakorlat figyelhető meg többek között Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Svédországban, illetve Norvégiában is. Az utasok után kiszabott összeg mértéke azonban eltérő lehet az egyes államokban.

Ausztriában kettő esetet különböztethetünk meg egymástól: A 350 km-nél rövidebb utazások során 30, az ennél hosszabbak után 12 eurót szükséges befizetni utasonként. Németországban az extra tarifa mértéke viszonylag széles skálán mozog; 7-től egészen 41 euróig terjedhet. Az Európán belüli repülőutak után 13 euró/fő-t számítanak fel, a Közel-Keletre azonban már lényegesen többet (33 euró). Megemlítendő, hogy Svédország már 2018-ban bevezette ezt az adótípust a 10 főnél több embert szállító gépeket illetően. Európai úti cél 6 eurós, észak-amerikai, vagy éppen orosz desztináció pedig 25 eurós extra kiadást von maga után. Az adó befizetése alól mentességet élveznek a 2 évesnél fiatalabb gyermekek. Hollandia területén egyösszegű, fix nagyságrendű légiforgalmi adó van érvényben, amely 7,95 eurót tesz ki. Nagy-Britanniában az ún. „air passenger duty” befizetésére (13 font= nagyjából 15 euró) minden 20 főnél több személyt szállító repülőgép esetében kötelesek az utasok. Franciaországban a szabályozás repülőtereként eltérő, a megtérítendő extra összeg 5,7-től egészen 14 euróra rúghat. Magyarországon utasonként hozzávetőlegesen 10-15 euró nagyságrendű rendkívüli adót kell befizetniük a légitársaságoknak, amely az uniós államok viszonylatában átlag alattinak tekinthető. Amennyiben a hatályos intézkedéseket huzamosabb ideig fenntartják, a kormány éves szinten megközelítőleg 30 milliárd forintos állami bevételre tehet szert.

A Ryanair légitársaság ennek kapcsán bejelentette, 10 eurós (3900 Ft) extra költséget hárít utasaira, akik július elsején, vagy ezutáni időpontban szándékoznak repülni. A megszorítás a tervek szerint érvényes lesz a június 4-e előtt lefoglalt repülőjegyekre is, bár a foglalást – a teljes összeg visszatérítése mellett – le lehet mondani. A Ryanair-rel szemben, az utasokat aránytalan módon megterhelő intézkedés okán, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter fogyasztóvédelmi eljárást helyezett kilátásba.

👍Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:
https://www.oeconomus.hu/oecofocus/a-maganjaratok-mar-tul-is-teljesitettek-de-a-lakossagi-utasforgalomnak-meg-evekbe-telik-hogy-elerje-a-jarvany-elotti-szintet/

#extraprofit #ado #legikozlekedes #magyarorszag #eu

A baloldal válságkezelése alatt 7 százalékot esett a gazdaság, most válság alatt is 7 százalékkal nőtt.

A baloldalra egy dolog cáfolt rá: az élet.

Tanulékonyak ezek a kommunisták: az izguló Jámbor András már nem fogja a kezében az előre megírt szöveget, elkerülvén a kínos helyzetet, inkább a padjára téve olvassa fel azt.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média