A magyar kultúra napja: a hazai kulturális intézmények évtizedes, dinamikus fejlődését törte meg a járvány – OecoFocus

1823. január 22-én tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát, és 1989 óta, vagyis 33 éve ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját.

A KSH rendszeresen közöl statisztikákat a hazai kultúrára vonatozóan, illetve a magyar lakosság kultúrához kötődő szokásairól. 2020 óta, a koronavírus-járvány kitörése óta ez az életterület is a korábbiaktól teljesen eltérő helyzetbe került. Mi változott? Hogyan hatott a járványhelyzet a kulturális életre?

A KSH adatai alapján a színházak látogatottságát erősen visszavetette a járvány, 2019-ről – a korlátozó intézkedések nyomán – 2020-ra 45%-kal esett vissza ennek értéke, míg az előadások száma 50%-kal zsugorodott. Az ezer lakosra jutó színházlátogatások csúcsa 2018-ban 873 fő volt, eközben 2019-ben 817 főt regisztráltak, míg 2020-ban csupán 452 főt. Érdemes azt is látni, hogy a 2020-as szám a 2010-es adattal (458 fő) közel megegyező. A színházak látogatottsága a 2010-es években dinamikus fejlődést mutatott, amelyet a koronavírus-járvány akasztott meg.

A koronavírus a múzeumlátogatások emelkedő tendenciáját is megtörte. A KSH adatai alapján 2020-ban a látogatások aránya 62%-kal, a kiállítások száma 21%-kal csökkent. A tárlatvezetések száma felére (80 ezer feletti szám 36 ezer körülire zsugorodott), míg a rendezvények harmadukkal estek vissza. Az utóbbi évtized fejlődése a következőképpen alakultak: 2010-ben az ezer főre jutó múzeumlátogatás még nem érte el 950-et, míg 2019-re ez az arány már közelítette az 1200-at. Utóbbi szám esett vissza a korlátozások hatására 452-re.

Ugyanakkor kedvező adat, hogy 2020-ban a könyvek olvasása fellendült, (ahogy erről korábban az Oeconomus oldalán beszámoltunk, link a bejegyzés alján). Világszerte a népesség harmada több könyvet olvasott, vagy hangos könyvet hallgatott, mint a megelőző évben. Az elmúlt évtized könyvkiadási csúcsa 2020-ban volt Magyarországon, (14 694 könyv és füzet). Ugyanakkor a kiadott könyvek példányszáma tovább csökkent. Vagyis az emberek a korlátozások alatt inkább a már korábban megvásárolt könyveket olvasták, és kisebb számban vásároltak az új művekből. Emellett azt is érdemes látni, hogy a kiadott könyvek és füzetek harmada szakirodalom volt, a példányszám tekintetében a tankönyvek képviselték a legnagyobb súlyt. A 2021-es előzetes statisztikák már a könyvkereskedelem újbóli fellendülését vetítik előre.

2020-as helyzetben a hazai kulturális és szórakoztató intézmények más szegmenseit is negatívan érintette a járványhelyzet. Évtizedes fejlődési tendenciák törtek meg. Ezek közül a filmszínházak és mozi termek 10%-a nem működött a 2020-as év folyamán. A 257 ezer filmvetítés fele volt a megelőző évi, 2019-esnek. Míg a 4,3 millió látogatás 72%-kal maradt alatta a járvány előtti évnek. Emellett érdemes azt is látni, hogy a járvány előtti évben, 2019-ben a magyar filmgyártás rekordot döntött, a közvetlen filmgyártásra nyilvántartásba vett összeg elérte 164,4 milliárd forintot, ami az előző évhez képest mintegy 50%-os növekedés. Ezzel a hazai filmgyártás volumene már negyedik éve meghaladja a 100 milliárd forintot. A teljes magyarországi filmes költés 94%-át külföldi produkciók tették ki. Ugyanakkor a 2019-ben összesen 319 produkció gyártását regisztrálták Magyarországon, ebből 228 magyar alkotás volt, 8 koprodukció és 83 külföldi produkció. Mindazonáltal sok film forgatása került elhalasztásra a járvány nyomán.

A hazai kultúra helyzetét bemutató 2021-re vonatkozó statisztikákat a KSH az év későbbi részében, júniusban, illetve szeptemberben publikálja.

Az elmúlt évek során számos intézkedés segítette a kulturális intézmények és az ágazatban dolgozók helyzetét: 2022. január 1-jétől 20%-kal emelkedett a kulturális dolgozók fizetése, valamint tizenhét kultúrstratégiai intézmény kapott nagyléptékű állami támogatást, továbbá a járványhelyzetben a célzott intézkedések mellett a kulturális szektoron kívüli lépések is segítséget jelentetek az ágazatnak (mint a belföldi turizmus és vendéglátás támogatása, és a SZÉP-kártya használat rugalmasabbá tétele).

Összességében is megállapítható, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen emelkedett a kultúra kormányzati támogatása, míg 2010-ben illetve azt megelőzően csupán a GDP 0,7%-t fordították a szektorra, addig 2019-ben már 1,2%-ot. A válság alatt emelkedtek a ráfordítások, 1,4%-ra, amely európai szinten is kiemelkedő volt. Az emberi erőforrások miniszterének 2020 végi tájékoztatója alapján az utóbbi 10 évben mintegy 100 kulturális beruházásról született döntés 530 milliárd forint értékben, és további 440 milliárd áll rendelkezésre további fejlesztésekre. Emellett számos kulturális intézmény és művész az online térben tette elérhetővé műveit, kiállításait, vagy internetes felületeken adott koncertet. Több hazai tankönyvkiadó ingyenesen elérhetővé tette a kiadványait az interneten.

Ezek a korábbi írásaink is érdekelhetik:
https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/olvasasi-csuccsal-varjuk-az-uj-iskolaevet/

https://www.oeconomus.hu/oecoglobus/melyek-voltak-2021-legjobb-kozgazdasagi-temaju-konyvei/

https://www.oeconomus.hu/oecofocus/a-szep-kartya-a-koronavirus-jarvany-alatt-is-tamogatta-a-turizmus-vendeglatas-agazatot/

#Magyarország #kultura #szinhaz #konyvek #konyvikadas #ebook #olvasas #mozi #film #karanten #koronavirus #KSH #hazaigazdasag #gazdasg

A baloldal figyelmébe: a Fidesz 2006 őszén kezdeményezett népszavazását csak 2008 márciusában tarthatták meg. Pedig akkor 48 óra alatt 300 ezren írtak alá!

Tűz egy társasházban Székesfehérváron

Szeméttároló gyulladt ki egy tízemeletes panelházban január 20-án délután Székesfehérváron. Az épület hulladékledobójának földszinti tárolójában egy műanyag…

️ Van értelme vitatkozni egy olyan emberrel, akinek saját jogon beszélni sem szabad?

️ Van értelme a vitának egy olyan emberrel, akinek saját jogon még beszélnie sem szabad?

️Napjaink egyik legjövedelmezőbb üzlete az embercsempészés. Nem csoda, ha senki sem törekszik arra, hogy törvényesen juttasson migránsokat Európába, ha az illegális módozatok ilyen jól jövedelmeznek.…

Micsoda felhozatal!
A kedvenc fotóimból csináltam egy válogatást nektek.

Az ellenzék szerint a stadionok nem szolgálják az emberek érdekeit.
A két bohóc ezt az álláspontot esetleg a szurkolókkal is megoszthatta volna a Magyar-Angolon..

Ki csinál ilyet?
“Hadházy Ákos nevelt gyermekét a családi nyaraláson megütötte, majd össze kellett varrni a gyerek fején a sebet.”
Hadházy Ákosnak ezek után nem a közéletben nincs helye, hanem…

Márki-Zay Péter szerint Gurzó Ákos dominikai nyaralása az aláírásgyűjtés kellős közepén magánügy.

Márki-Zay is el fog vajon menni februárban még kicsit rápihenni a kampányra?

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média