A koronavírus-álló ír gazdaság– OecoGlobus

Írország 2020-ban meglepő gazdasági teljesítményt mutatott, 3,4% bővült a járványügyi korlátozások mellett is. A kimagasló teljesítmény 2021-ben is folytatódik. Az Európai Bizottság ún. nyári gazdasági előrejelzése (Summer Economic Forecast) 7,2%-os bővülést prognosztizál az idei évre, míg jövőre 5,1%-ot.

A járványhelyzet nem kerülte el Írországot. A legjelentősebb korlátozásokat bevezető államok közé tartozott Európában 2020-ban. A tavaszi lezárás a leghosszabb volt az európai uniós országok közül, és különösen a turizmus-vendéglátást és a kiskereskedelmet sújtotta. Majd a későbbiekben is több alkalommal vezettek be szigorú intézkedéseket, amelyek eredményeként decemberben már a legalacsonyabb volt a megbetegedési ráta az EU-ban, és a korlátozások fokozatos lazításra is sor kerülhetett. Az idei évben már elsősorban az oltás került előtérbe a járványhelyzet kezelésének, ugyanakkor – Európa más területeihez hasonlóan – egyes korlátozások is fennmaradtak. Jelenleg a teljes körűen beoltottak aránya 52%-on áll.

Mi okozhatta az ír gazdaság kiemelkedő teljesítményét a tavalyi évben?

Az ír gazdasági növekedése az export szektor rekordnövekedésének köszönhető. A belgazdaság 5,4%-kal zsugorodott a járványügyi intézkedések hatására, de a külkereskedelem ezt is képes volt kompenzálni. A külgazdaság összességében 6,25%-kal bővült 2020-ban. Írország gazdaságilag igen nyitott ország, a teljes külkereskedelem (export és import összesen) a GDP 225%-nak felel meg a Világbank adatai alapján.

Az export rendkívüli növekedése a gyógyszeriparnak és az infokommunikációs szektornak (ITC) köszönhető. A gyógyszeripari termékek között immunerősítők és koronavírus kezeléséhez kapcsolódó termékek voltak. Írországban számos nemzetközi óriásvállalat van jelen. Ugyanez igaz az infokommunikációs szektorra is, így például a Google, a Facebook vagy az IBM is rendelkezik helyi központtal. Emellett az otthoni munkavégezésre való átállás hajtotta a digitalizációt és az informatika.

A multinacionális vállalatok mutatták a legkiemelkedőbb teljesítményt, erőteljes bevétel-növekedést produkáltak (18,2% év/év alapon). Így a szegmens gazdasági súlya is emelkedett az év során. A teljes hozzáadott érték 50 százalékát tette ki 2020-ban, míg 2019-ben a részesedése 43,4 százalék volt. Írországban 245 ezren dolgoznak nemzetközi óriásvállalatnál. Az ország Európa multinacionális vállalatközpontja.

E szegmens kiemelt szerepe Írországban tudatos politika eredménye. Az ún. Ipari Fejlesztési Hatóságot (Industrial Development Authority, IDA) 1949-ben alapították, célja a gazdaság fejlesztése volt az export által vezérelt iparosításon keresztül. Az ország a magas hozzáadott értékű ágazatokat igyekszik vonzani, mint amilyen a gyógyszeripar és az informatika.

Hazai szempontból érdemes látni, hogy Magyarországon 2011 óta működik a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA, 2014 előtti nevén: Nemzeti Külgazdasági Hivatal), amely működése hasonló az IDÁ-hoz. Az intézmény szolgáltatásaival ösztönzi a külföldi cégek magyarországi befektetéseit, illetve a hazai kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységét támogatja.

Az eredeti források itt olvashatóak:
https://www.irishtimes.com/business/economy/irish-economy-shrugs-off-toughest-restrictions-in-eu-to-post-2020-growth-1.4502182

https://www.ft.com/content/2a23d1a5-d8c4-448a-9782-6ccf3bb4d7b1

Ez a korábbi írásunk is érdekelheti:
http://www.oeconomus.hu/oecoglobus/az-europai-bizottsag-szerint-magyarorszag-mar-az-iden-elerheti-a-jarvany-elotti-gazdasagi-teljesitmenyet/

#GDP #Írország #EuropaiBizottsag #EuropeanCommission #sumerfforecast #gazdasaginovekedes #valsagallo #covid19 #koronavirus #Europa #gazdasg

️KOLLÉGÁI ÉLESZTETTEK ÚJRA EGY ASSZONYT TEGNAP BUDAPESTEN
Kora reggel, a munkahelyén esett össze az a 60 év körüli nő, akihez kollégái kérték tegnap a mentők gyors segítségét. A helyszínen levők a…

Lebuktattuk a hazug DK-t!
👉Elmentünk, megnéztük, hogy mennyibe kerül a Balaton!

Szögezzünk le az elején két dolgot:
1. A Balatonon is városok, falvak vannak, ott is emberek élnek, ott is van olcsó,…

Lewis Hamilton, az okleveles állatkínzó
Bizonyára ti is tapasztaltátok, hogy a híres emberek szeretik megszakérteni Magyarország belügyeit. Teljesen elképzelhetetlennek tűnik, ugyanakkor mégis egy valós jelenség, amikor George Clooney,…

GERGELY HELYETTESE - TÜTTŐ KATA - A HABOKBAN, LÓHÁTON PUCSÍT, KLÁRA EKÖZBEN A KEVESEK MAGYARORSZÁGÁRÓL ÉS A KISEMBERRŐL PRÉDIKÁL
Majd békésen hazamegy az alaphangon 7-800 milliót érő, rekvirált,…

IDŐELTOLÓDÁS

Sokakat talán bosszanthat, hogy az időeltolódás miatt sok-sok versenyszámot a hajnali órákban tartanak. Nekünk, itt Európában persze jóval kényelmesebb lenne, ha este hatkor izgulhatnánk…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média