Építőanyagokon belül a faanyag drágulása kiemelkedő a COVID-19 hatására - OecoGlobus

🪵 A 2020-as év folyamán robbanásszerűen megnövekedett a kereslet az új építkezések és felújítások iránt szerte a világon, mivel az emberek az új típusú koronavírus-járvány miatt több időt kezdtek el otthonaikban tölteni. Az épületfa egységára a világon 2020 májusának elején még csak 340 dollár körül alakult és alig egy év leforgása alatt négyszeresére növekedett. 2021 május ötödikén a világpiaci ár már 1600 dollár fölött alakult. Fontos azonban megállapítani, hogy az elmúlt 25 évben az épületfa ára jelentős mértékben sosem lépte át a 200 és 400 dollár közötti sávot. Ráadásul a 2000-es évek második felében, az ingatlanpiaci buborék időszakában folyamatos árcsökkenés volt tapasztalható, amellyel párhuzamosan a kitermelt fa mennyisége is csökkent. A mostani áremelkedés mögött az elsődleges tényező, hogy a fűrésztelepek nem képesek tartani a megnövekedett keresletet. Annak ellenére, hogy elegendő kitermelt fa áll rendelkezésre, a feldolgozás kapacitáskorlátba ütközött és a vírushelyzet miatt az ellátási láncban a szállítás sem tudott megfelelően működni. Mindez azt eredményezi, hogy például az Amerikai Egyesült Államokban egy átlagos családi ház építési költsége csak a faanyag drágulása miatt több mint 30 ezer dollárral kerül többe a Házépítők Nemzeti Szövetsége (NAHB) becslése alapján.

🧱 Az Amerikai Kereskedelmi Kamara felmérése alapján a piaci szereplők 71 százaléka legalább egy építőipari alapanyag hiánnyal szembesült az elmúlt időszakban, amelyek közül az épületfa a legkritikusabb elem. A fa alapanyagon túl hiány mutatkozik acélból és elektromos tartozékokból is, amely hátráltatja az építkezéseket. A Federation of Master Builders legfrissebb, 2021-es felmérése alapján az Egyesült Királyságban az épületfa az elmúlt félévben több, mint 80 százalékkal drágult. Az építkezéseken használt strukturális acél ára 2021 márciusában közel 20 százalékkal volt magasabb, mint 2020 azonos hónapjában, miközben a cement ára 30 százalékos növekedést mutatott.

A KSH adatai alapján 2021 márciusában a hazai építőipari termelés volumene 4,3 százalékkal volt magasabb a 2020 márciusi hónaphoz képest. Az idei első negyedévben a termelői árak tovább növekedtek 7 százalékkal az előző év azonos időszakához képest. 2020-ban Magyarországon az építési költségek közel 11 százalékkal növekedett. A munkaerőköltség a múlt évben átlagosan 10 százalékkal, az anyagköltéség több mint 11 százalékkal növekedett. Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének 2021-re vonatkozó várakozásában az alapvető építőipari alapanyagok tovább drágulnak. Az év eleji faanyagok 40-60 százalékos, az acél esetében 40-50 százalékos idei drágulás helyett akár az építőanyagok árának duplázódása is elképzelhetővé válhat.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

Az ábra linkje: https://www.visualcapitalist.com/visualizing-explosion-lumber-prices-50k/

Ez a korábbi írásunk is érdekelheti: http://www.oeconomus.hu/oecofocus/a-varakozasoknal-kedvezobben-teljesitett-a-hazai-gazdasag-az-elso-negyedevben/

#Epitoipar #Epitkezes #Koltsegek #Faanyag

️DRÁMAI ÉLETMENTÉS ZAJLOTT A KISVÁROSI UTCÁN️Az utcán esett össze Tiszacsegén tegnap az a 40 év körüli férfi, akihez korán reggel kérték a mentők gyors segítségét a szemtanuk. Rutinos mentésirányító…

"Amit ma ellenzéknek tekintünk, annak semmi köze a magyarsághoz!" Dr. Drábik János
Részlet a 100 ÉVVEL TRIANON UTÁN című filmből - Dr. Drábik János
A filmből készült DVD megrendelhető:
https://proa.hu/termek/dvd-100-evvel-trianon-utan/

Forgalmazza a PROA KULTURÁLIS ALAPITVÁNY…
Dr. Drábik János - ÚJ TRIANON KÉSZÜL
100 ÉVVEL TRIANON UTÁN - Dr. Drábik János filmje.
A filmből készült DVD megrendelhető:
https://proa.hu/termek/dvd-100-evvel-trianon-utan/

Forgalmazza a PROA KULTURÁLIS ALAPITVÁNY
Játékidő: 157′

Csak…

Bundás második születésnapja

A jászladányi kutyus egy teljesen megtelt, nyitott szennyvízaknába esett és saját erőből nem tudott kijönni. A tűzoltók kéziszerszámok segítségével emelték ki az időközben…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média