A pandémia közepette új csúcsra emelkedik az étel házhozszállítás - OecoGlobus

Az új típusú koronavírus-járvány során az emberek több időt töltöttek otthonaikban, amely az ételek házhozszállítása iránti igény növekedésével járt együtt. A forgalom dinamikusan megugrott világszerte, hiszen a világ minden táján az éttermek számára a házhozszállítás vált a túlélés egyetlen pillérévé. Az USA-ban például a havi étel házhoz rendelés 2020-ban a duplájára növekedett, és a növekedés kisebb mértékben, de 2021 év elején is kitart. Az üzleti virágzás közepette a nagyobb vállalatok a tőzsdére lépést valósították meg. Az egyik legérdekesebb, első nyilvános tőzsdei bevezetés (IPO) az Amerikai Egyesült Államokban a DoorDash kapcsán történt 2020 decemberében. A cég dinamikusan növekedett az elmúlt években, 2018 és 2019 között az árbevétel több mint háromszorosára növekedett, közel 890 millió dollárig. Az amerikai székhelyű cég számára a pandémia robbanásszerű ugrást okozott, és csak 2020 első 9 hónapjában 1,9 milliárd dollár árbevételt ért el. 2020 év végén az amerikai piac közel felét a DoorDash alkalmazása fedte le, amely jelentős előrelépés a 2018-as 17 százalékos szinthez képest. Mindeközben a másik két versenytárs az Uber Eats és GrubHub rendre 26, illetve 16 százalékot birtokol.

A DoorDash piaci értéke a kereskedés első napján, közel 90 százalékos részvényárfolyam emelkedést követően elérte a 72 milliárd dolláros értéket, amely közel tízszerese GrubHub-nak, amely 2018-ban még a piacvezető étel házhoz rendelést üzemeltető cég volt közel 40 százalékos részesedéssel. A magas cégértékelést annak fényében érdemes nézni, hogy a cég megalapítása óta minden egyes évben veszteségesen működik. A GrubHub 2018-ban még közel 40, míg a DoorDash alig 17 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett.

A Deliveroo 2021 március végén hajtotta végre az IPO-t Londonban, közel 10 milliárd dolláros értékelés mellett. Ugyanakkor a DoorDash-sel szemben az első kereskedési napon közel 30 százalékot zuhant az árfolyam. Annak ellenére, hogy Nagy-Britanniában ez volt az elmúlt egy évtized legnagyobb tőzsdére lépése, a CNN beszámolója alapján a Deliveroo IPO-ja mégis az elmúlt 20 év legrosszabb londoni tőzsdei indulásának számít. A szektorban szereplő cégek egyik legnagyobb nehézsége, hogy a felhasználók könnyen tudnak váltani az egyes alkalmazások között, emiatt rendkívül bizonytalanná válik a bevételszerzés. Ráadásul a szolgáltatás erősen sztenderdizált, mivel alapvetően két elvárással néznek szembe az ételszállító cégek, a gyorsasággal és olcsósággal. Továbbá 2020-ban az értékelést még fűtötte az otthonmaradás, ugyanakkor az átoltottsági-szint növekedésével a házhoz rendelés iránti kereslet csökkenése várható.

👍 Ha tetszett a poszt, kérjük, támogasson minket azzal, hogy kedveli vagy követi az Oeconomus oldalt. Naponta jövünk új tartalommal.

Az ábra forrása: https://secondmeasure.com/datapoints/food-delivery-services-grubhub-uber-eats-doordash-postmates/

Ez a korábbi írásunk is érdekelheti: http://www.oeconomus.hu/oecoglobus/egyre-jelentosebbek-a-regios-kulonbsegek-az-egyesult-allamokban/

#Etel #Hazhozrendeles #Tozsde #COVID

Szeméttároló égett a zalaegerszegi telephelyen

Műanyag hulladéktároló és szemét égett egy telephely udvarán kedden este Zalaegerszegen. A helyszínre érkező hivatásos tűzoltók vízsugárral rövid idő…

ANGOLUL. ÉRTI MINDENKI?
A-N-G-O-L-U-L!
Hiába, Klára angolja nem hiperpasszív, ahogy a szerencsétlenkedő Karácsonyé.
Ezt demonstrálandó, rittyentett is gyorsan egy sajtóbeszélgetést, külföldi…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média