Úgy érzem, hogy egészen pontosan le tudtam írni kedden, hogy mi várható amerikai-ukrán relációban az ankarai NATO-csúcson. Azóta megtörtént. Minden kétséget kizáróan a valaha volt legbarátságosabb találkozót láttunk Donald Trump és Volodimir Zelenszkij között - még egy szavazat amellett, hogy Trump a győzteseket szereti, és Ukrajna most éppen jól áll a háború jelenlegi szakaszában, Putyin pedig a kedden már ismertetett okok szerint inkább baleknek tűnik.

Trump minden bizonnyal komoly csalódást okozott az oroszoknak azáltal, hogy nyilvánosan is dicsérte az ukrán mélységi csapásokat az orosz energetikai infrastruktúrával szemben. “Ez egy olyan eszkaláció, amely hozzájárulhat a konfliktus befejezéséhez” - mondta Trump.

Ami szintén bejött, az a Patriot rendszerekhez való légvédelmi rakéták licenszének az átadása - Trump bejelentette, hogy USA átadja a licenszeket és segítik megszervezni a gyártást. Ez amolyan politikai áttörésnek is tekinthető, mert nem sokan kapták meg eddig az amerikai licenszt, ráadásul abból is a legmodernebb, PAC-3 rakéta gyártását kapja meg Ukrajna. Úgy tudom, hogy a világon jelenleg egyetlen ország rendelkezik teljes licensszel a PAC-3 gyártására - Japán. Németország pedig az amerikai Raytheonnal közösen fog hamarosan a régebbi, PAC-2 GEM-T rakétából gyártani (az elmúlt évtizedekben a rakéták karbantartását és felújítását végezhették).

Azonban fontos látni, hogy ez a döntés inkább politikai - egy ilyen rakéta nemcsak drága, de rendkívül nehéz gyártani. Egyetlen rakéta ára kb. 4-5 millió dollár, és minden egyes legyártott komponenst tesztelni és tanúsítani kell. A legnehezebb része az aktív radaros önirányító fej: a rakéta orrában lévő Ka-sávú radarrendszernek milliméteres pontossággal kell bemérnie a több ezres sebességgel (akár Mach 5 felett) száguldó ellenséges ballisztikus fejeket. Ezt a Boeing gyártja, és a mikroelektronikai komponensek tisztaszobás összeszerelése a legszűkebb keresztmetszet.

Ha ez még nem lenne elég, a PAC-3 nem szárnylapátokkal kormányoz a végfázisban, hanem az orr-részbe épített 180 darab apró, szilárd hajtóanyagú minirakétával. Ezek ezredmásodpercek alatt tüzelnek, hogy a rakétát közvetlenül a célpont útjába lökjék. Ez az úgy nevezett Hit-to-Kill technológia, ahol közvetlen ütközéssel semmisítik meg a célt, és nincs hagyományos repeszfej.

Ráadásul a hiperszonikus súrlódási hő miatt a burkolat speciális kompozit anyagokból, titánötvözetekből és hőálló bevonatokból áll, amelyek megmunkálása rendkívül lassú és precíz CNC-marást igényel.

Beszédes, hogy a Lockheed Martin több mint 13 000 beszállítóval dolgozik együtt, és mintegy 15 amerikai helyszínen folyik a munka. A nagy kereslet ellenére az amerikai vállalat tavaly mindössze kb. 600 darabot tudott gyártani - vagyis napi 1,6 rakétát. A gyártást a következő években növelni próbálják évi 2000 darabra, ami valószínűleg 2030-ra működhet majd.

Vagyis az, hogy Ukrajnában felépül egy önálló Patriot rakéta gyártás, évekbe telik majd. Viszont önmagában az, hogy USA a világon másodikként volt hajlandó átadni egy ilyen fontos katonai licenszt, amely exponálja egyébként a teljes előállítási láncot mindenképpen egy politikai áttörésről árulkodik.

Rövidtávon ennél sokkal nagyobb jelentőséggel bírna, ha USA feloldaná a Starlink használatára vonatkozó tiltást Oroszország területe felett. Ez az, ami azonnali minőségi ugrást jelentene az ukrán mélységi drónképességekben, ráadásul a feloldás hatására nem kellene éveket várni, és pénzbe sem kerülne, mint a Patriotok gyártása, hanem azonnal működne. Innentől kezdve folyamatosan, real time tudnák követni és irányítani a drónokat, az orosz elektronikus zavarás ellenére is. A Wall Street Journal értesülései szerint Trump jóváhagyta a Starlink használatát, vagyis innentől Elon Musk kezében lehet az erről szóló döntés.